észbontó

Tisztelt cím, kedves olvasó!

 

 

 

Utólagos engedelmeddel szeretnénk lapunkat , www.tollal.hu

 

röviden bemutatni.

 

2008. augusztus 14-én kelt életre a lap, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megpróbáljon, - ha a maga nemében nem is újat, - de a kultúra területén, annak hangvételében és céljaiban mindenképpen irányadót nyújtani, az Interneten százával megjelenő, s ugyancsak kulturális témakört felölelő lapok közt.

 

Az Internet nyújtotta lehetőség számos, olyan előnyt kínál a hagyományos papíralapú újságokkal szemben, amelyeket mára már könnyűszerrel tud alkalmazni és használni bárki, aki rendelkezik a közvetítő felület eléréséhez szükséges kapcsolattal.

 

„Kapcsolat” – igen, ezt a szót használtam az előbb, s mindjárt kiderül, hogy ez a szó nem csupán technikai értelemben fontos számunkra, amikor, kultúrát közvetíteni szándékozó Internetes folyóiratról beszélünk, vagy egy ilyen lapra, tárhelyre „kapcsolódunk”,. hanem az emberi értelembe vett kapcsolat, kapcsolatok fontossága is előtérbe kerül, s mindez, nagyon gyorsan az elsőszámú feltétellé válik.

 

Igaz, hogy az ilyen Internetes közösségek egyik legnagyobb hátránya a személyes jelenlét, az emberi közösségek személyes varázsának hiánya, feloldhatatlan korlátként tornyosul elénk, de az is igaz, hogy senki és semmi nem akadályozhat meg bennünket, mint az ilyen és hasonló jellegű közösséget abban, hogy ezt a virtuális közösséget az alkotásba vetett hitünk erejével az előbbi korlát ellenére, életképessé, „életszagúvá” tegyük. Nincs akadálya annak, hogy élettel, pezsgéssel, örömmel töltsük ki ezt a teret.

 

Ha közös célokat, s közös „hangot” keresünk és találunk, akkor semmi sem ment meg bennünket a sikertől. Annak a sikerétől, hogy az így létrejövő alkotói közösségben alkotni tudjunk.

 

Alkotni, mert ez a cél. Alkotni, értékeket megőrizni, másoktól tanulni, s ez által többnek, jobbnak lenni. Mert: „ Jó az, aki jobb akar lenni” ( Osvát Ernő )

 

 

A www.tollal.hu egy ilyen közösséget kínál mindazoknak, akiknek fontos az, hogy felemeljék szavukat a silányság, az értéktelenség, a kulturálatlanság ellen.

 

Közösséget kínálunk mindazon amatőr, vagy hivatásszerű tollforgatónak, akik írásaikkal, alkotásaikkal tenni szeretnének a jobb és érthetőbb, értékeit tisztelő, s megtartó közélet kialakításáért.

 

Közösséget kínálunk az olvasóinknak is,… abban a reményben, hogy itt ennél a lapnál megtalálják majd mindazt, amire kíváncsiak, és hisszük képesek leszünk számukra biztosítani azt a légkört, ami egy tartalmas kikapcsolódáshoz szükséges.

 

 

 

A www.tollal.hu tulajdonosai, szerkesztői hiszik és vallják, hogy meg lehet törni, vissza lehet szorítani a riasztó méreteket öltött, s esetenként az igénytelenséget közvetítő média áradatot. Tudjuk, hogy „celebek”, a „mű” alkotások korában igen nehéz feladatot tűztünk ki célul, de tudjuk azt is, hogy nem tehetünk másként. Nem lehetünk süketek és vakok akkor, amikor úgy az egyetemes kultúra képviselete, mint szűkebb környezetünk kultúrájának képviselete van veszélyben.

 

 

Az interneten tucatjával működnek irodalmi - közéleti portálok. Az imént megjelölt témakörökhöz mindnek van saját stílusa és nyelvezete. Azonban legtöbb portál mára belterjessé, tartalmilag lapossá, szellemiségét tekintve a legtöbb esetben elkötelezetté vált és válik egy-egy politikai oldal mellett.

 

Kevés, alig néhány olyan van közöttük, amelyik semleges módon ad átfogó képet a kulturális élet eseményeiről, illetve amelyik a közéletet közéleti módon szemléli, és az ott történő eseményeket megpróbálja a lehető legtisztességesebb módon szemléltetni. Ezen űr befedésére hoztuk létre honlapunkat, 2008 augusztusában. Azóta, s mind a mai napig közlünk cikkeket a legfrissebb filmekről, irodalmi alkotásokról, kulturális fesztiválokról és a kultúra megannyi más területéről.

 

 

Alkotóknak kínálunk saját rovatot, publikálási felületet biztosítunk, regisztrált tagjainknak ezeken felül számos más lehetőséget nyújtunk

 

Nem kérjük, és nem szorgalmazzuk, hogy szerzőink és szerző vendégeink más portálokon ne közöljék írásaikat, csupán bizonyos esetekben van erre irányuló megkötés.

 

Portálunk kiemelkedő tehetségeknek ingyenes könyvkiadást ajánl, sőt az értékesítésben is segítségükre vagyunk.

 

Pályázatokat írunk ki különböző kategóriákban, ahol szerepelni nem jog, ölbe hullott lehetőség, hanem privilégium.

 

 

 

Oldalunkra mindenki, - aki regisztrálja magát,- küldhet be írásokat, alkotásokat, - azonban ezek az alkotások csak abban az estben kapnak publicitást, amennyiben azt, az erre hivatott szerkesztők, egyes esetekben a szerkesztőbizottság jónak látja.

 

 

Mi nem tartjuk rangon alulinak a másod, illetve a harmad közlést sem, mert hisszük, hogy ami érték, azt minél nagyobb és kiterjedtebb formában közkinccsé kell tenni.

 

 

Az eddigiek, s mindez sok odafigyelést, alázatot, s nagyfokú eltökéltséget követel meg tőlünk.

 

Sok konfliktust generál, sértődések, más ritkább estetekben rágalmazások, lapunk lejáratásával jár..

 

 

 

Kedves cím, kedves olvasó!

 

 

Mindezeket figyelembe véve, várunk szeretettel sorainkba! Légy te is közösségünk megbecsült tagja, s mutasd meg, bizonyítsd be, hogy a könnyű, olcsó dicséretek helyett, inkább az objektív és ritkább esetekben a kemény kritikát is vállalni mered annak érdekében, hogy úgy mint önmagad fejlődj, illetve általad mások is fejlődjenek,… képesek legyenek észrevenni az értéket, és képesek legyenek a saját alkotói „kertjükben” gyomlálni.

 

 

 

A www.tollal.hu működésének feltételeit saját erőből fedezzük. Bevételeink nem lévén, anyagi korlátok lassítják elképzeléseink megvalósításának ütemét. Mi is, mint mások keresünk olyan támogatókat, akik céljaink elérését bármilyen módon segíteni tudják. Fogadunk hirdetési igényeket is. Könyvkiadók számára felajánljuk, hogy kiadónként saját könyvajánlói rovatot alakítunk ki a lapon, s azokban a kiadók által számunkra megküldött könyvekről rezenciókat írunk, a rovatokat folyamatosan, s napi szinten, illetve igény szerint frissítjük. Rezenció írásra nagyszerű tulajdonostársunk és értő könyvkritikusunk, Kerekes Tamás a garancia!

 

 

 

Lapunk szerkezeti és technikai tartaléka lehetőséget tud biztosítani, akár kiadónkénti értékesítésre is.

 

 

 

ui: Oldalunk a lap látogatottsága terén, 2008. augusztus 14. óta szép eredményeket tudhat magáénak. Ennek szemléltetésére, az oldalunk statisztikáját készítő Google Analytics egyéni látogatókra vonatkozó, s ezt az időintervallumot prezentáló kivonatát csatoljuk.

 

 

 

Megjegyezzük: a csatolt analitika kizárólag az egyéni látogatók statisztikáját mutatja, kizárva azok közül a kereső robottok által generált csalóka látogatottsági mutatókat.

 

 

 

www.tollal.hu

 

Látogatók áttekintése

 

2008.08.14. - 2008.12.26.

 

Összehasonlítva a következővel: Webhely

 

50

 

100

 

50

 

100

 

2008. augusztus 1 2008. augusztus 3 2008. szeptember 2008. szeptember 2008. október 5. 2008. október 17. 2008. október 29. 2008. november 1 2008. november 2 2008. december 4. 2008. december 1

 

látogató

 

9 270 Látogatások

 

57 908 oldalmegtekintés

 

6,25 Átlagos oldalmegtekintés

 

00:08:37 Webhelyen töltött idő

 

37,04% Visszafordulások aránya

 

25,66% Új látogatások

 

Technikai profil

 

Böngésző Látogatások Látogatások

 

%-os aránya

 

Firefox 5 752 62,05%

 

Internet Explorer 3 180 34,30%

 

Opera 188 2,03%

 

Chrome 85 0,92%

 

Safari 49 0,53%

 

Csatlakozási sebesség Látogatások Látogatások

 

%-os aránya

 

Unknown 3 994 43,09%

 

DSL 3 883 41,89%

 

Cable 1 202 12,97%

 

Dialup 116 1,25%

 

T1 55 0,59%

 

1 Google Analytics

 

 

 

 

 

Tisztelettel és szeretettel: Szabó Árpád újságíró, Kerekes Tamás Író, könyvkritikus Szita Jenő Webfejlesztő, Webmester valamint a www.tollal.hu szerkesztői. Szász Dóra, Mátrai Vanda, Mack Sándor, Kovács Patrik

 

 

  

 

 

Gabo Kiadó

Magyar kalózok fosztogatták a tengeri hadviselés történetének egyik legkiemelkedőbb ütközetében, a trafalgari csatában elsüllyedt hadihajók kincseit - írta a The Times.

 

 

 

Grace O’Malley – A legnőiesebb tengerészkapitány
Francois L’Ollonais – A spanyolok ostora
Henry Morgan – A valaha élt legnagyobb bukanér
Kidd kapitány – Kalóz vagy privatér?
John Avery – A gyémántok királya
Edward Teach – A Feketeszakáll
Bartholomew Roberts – Black Barty
Edward England – A jámbor természetű kapitány
Edward Low kapitány – A megtestesült gonoszság
John Rackham – Kalikó Jack
Anne Bonny – Egy igen különös „férfi”
William Lewis – Tények és kitalációk
Jean Lafitte – A Mexikói-öböl réme
Cseng I Szao – A kínai tengerek királynője
Benito de Soto – A nyugati tengerek utolsó kalóz

 

Grace O'Malley,a skót kalózlány egyaránt jól forgatta a kardot és a vitorlákat, kivívva I. Erzsébet megbecsülését.

Kalózoknak a tengeri rablókat nevezzük, akik hajókat és kikötőket támadnak meg, hogy kincseket és egyéb javakat zsákmányoljanak. Ahogy az első szállítóhajók nekivágtak a nagy vizeknek, rögtön megjelentek a tengeri haramiák is, hogy kifosszák őket. Egyes vidékeken még ma is kell kalóztámadásoktól tartani, bár e martalócok aranykorukat jóval régebben, a 17. század végén, a 18. század elején élték. Oly nagy hatalmat vívtak ki maguknak, hogy bizonyos területeteket kész kalózfészekké tettek.

 

 

Bár a kalózok nem voltak törvénytisztelő emberek, saját törvényeiket azonban be kellett tartaniuk:

- Minden embernek jogában áll hozzászólni a fontosabb ügyekhez.

- Tilos pénzben kockázni vagy kártyázni a fedélzeten.

- A lámpásokat és gyertyákat este 8 óra után el kell oltani. Akinek ezután még dolga van, menjen a fedélzetre.

- Az ágyúk, pisztolyok, és egyéb fegyverek tisztaságáért mindenki sajá tmaga felelős.

- Asszony és gyermek nem léphet a fedélzetre.

- Aki elhagyja a hajót, vagy a csatában kijelölt helyét, az halálfia.

- A fedélzeten tilos verekedni.

- Addig senki nem hagyja el a hajót, amíg nem jut neki 1000 font értékű zsákmány.

Aki a fönt látható törvényeket megszegi, számkivetettnek méltatik, rosszabb esetben halál vár rá.

Az 1650-es években egyre több bukanér érkezett a jamaicai Pot Royalba. A megerősített kikötőt az angolok hozták létre. A terület kormányzója a spanyolok támadásától tartva kezdte idecsábítani a bukanérokat. A jól védhető, természetes öbölben elhelyezkedő Port Royal, melyet ráadásul egy félsziget csaknem teljesen elzár a nyílt víztől, ideális pihenőhelynek tűnt a tengeri útonállók szemében. A dokkokban megjavíthatták hajóikat, a forgalmas piacokon eladhatták a zsákmányt. Az összeharácsolt javak értékesítéséből befolyt összeget a haramiák könnyen elüthették a város 44 kocsmájában, melyben hemzsegtek a részegek, szökött rabok, zsebtolvajok és tengeri haramiák.

Port Royal gazdag, de veszélyes település volt: több mint 6000 törvényen kívüli talált itt otthonra. Egy feljegyzés tanulsága szerint a bukanérok egy éjszaka alatt akár 3000 nyolcreálost is képesek voltak kocsmában elütni. ( ez mai összegben 16 millió ft. -nak felel meg!)

1612-ben hatalmas földrengés rázta meg Port Royalt. A házak összedőltek, 2 utcát pedig teljes egészében elnyelt a tenger. Az ezt követő szökőár szó szerint lemosta a települést a Föld felszínéről. Összesen több mint 2000 ember veszítette életét. A történelemben sokan Isten büntetését látták, aki így sújtott le a gonosz városra.

 

Kerekes Tamás

 

 

Gabo Kiadó

Magyar kalózok fosztogatták a tengeri hadviselés történetének egyik legkiemelkedőbb ütközetében, a trafalgari csatában elsüllyedt hadihajók kincseit - írta a The Times.

 

 

 

Grace O’Malley – A legnőiesebb tengerészkapitány
Francois L’Ollonais – A spanyolok ostora
Henry Morgan – A valaha élt legnagyobb bukanér
Kidd kapitány – Kalóz vagy privatér?
John Avery – A gyémántok királya
Edward Teach – A Feketeszakáll
Bartholomew Roberts – Black Barty
Edward England – A jámbor természetű kapitány
Edward Low kapitány – A megtestesült gonoszság
John Rackham – Kalikó Jack
Anne Bonny – Egy igen különös „férfi”
William Lewis – Tények és kitalációk
Jean Lafitte – A Mexikói-öböl réme
Cseng I Szao – A kínai tengerek királynője
Benito de Soto – A nyugati tengerek utolsó kalóz

 

Grace O'Malley,a skót kalózlány egyaránt jól forgatta a kardot és a vitorlákat, kivívva I. Erzsébet megbecsülését.

Kalózoknak a tengeri rablókat nevezzük, akik hajókat és kikötőket támadnak meg, hogy kincseket és egyéb javakat zsákmányoljanak. Ahogy az első szállítóhajók nekivágtak a nagy vizeknek, rögtön megjelentek a tengeri haramiák is, hogy kifosszák őket. Egyes vidékeken még ma is kell kalóztámadásoktól tartani, bár e martalócok aranykorukat jóval régebben, a 17. század végén, a 18. század elején élték. Oly nagy hatalmat vívtak ki maguknak, hogy bizonyos területeteket kész kalózfészekké tettek.

 

 

Bár a kalózok nem voltak törvénytisztelő emberek, saját törvényeiket azonban be kellett tartaniuk:

- Minden embernek jogában áll hozzászólni a fontosabb ügyekhez.

- Tilos pénzben kockázni vagy kártyázni a fedélzeten.

- A lámpásokat és gyertyákat este 8 óra után el kell oltani. Akinek ezután még dolga van, menjen a fedélzetre.

- Az ágyúk, pisztolyok, és egyéb fegyverek tisztaságáért mindenki sajá tmaga felelős.

- Asszony és gyermek nem léphet a fedélzetre.

- Aki elhagyja a hajót, vagy a csatában kijelölt helyét, az halálfia.

- A fedélzeten tilos verekedni.

- Addig senki nem hagyja el a hajót, amíg nem jut neki 1000 font értékű zsákmány.

Aki a fönt látható törvényeket megszegi, számkivetettnek méltatik, rosszabb esetben halál vár rá.

Az 1650-es években egyre több bukanér érkezett a jamaicai Pot Royalba. A megerősített kikötőt az angolok hozták létre. A terület kormányzója a spanyolok támadásától tartva kezdte idecsábítani a bukanérokat. A jól védhető, természetes öbölben elhelyezkedő Port Royal, melyet ráadásul egy félsziget csaknem teljesen elzár a nyílt víztől, ideális pihenőhelynek tűnt a tengeri útonállók szemében. A dokkokban megjavíthatták hajóikat, a forgalmas piacokon eladhatták a zsákmányt. Az összeharácsolt javak értékesítéséből befolyt összeget a haramiák könnyen elüthették a város 44 kocsmájában, melyben hemzsegtek a részegek, szökött rabok, zsebtolvajok és tengeri haramiák.

Port Royal gazdag, de veszélyes település volt: több mint 6000 törvényen kívüli talált itt otthonra. Egy feljegyzés tanulsága szerint a bukanérok egy éjszaka alatt akár 3000 nyolcreálost is képesek voltak kocsmában elütni. ( ez mai összegben 16 millió ft. -nak felel meg!)

1612-ben hatalmas földrengés rázta meg Port Royalt. A házak összedőltek, 2 utcát pedig teljes egészében elnyelt a tenger. Az ezt követő szökőár szó szerint lemosta a települést a Föld felszínéről. Összesen több mint 2000 ember veszítette életét. A történelemben sokan Isten büntetését látták, aki így sújtott le a gonosz városra.

 

Kerekes Tamás

 

 

A sikeres férfi bibliája

 

Ha a Toyotánál ketten egyetértenek valamiben, akkor az egyikük felesleges

Gyakorlati útmutató

 

Legfontosabb fejezetek

Hogyan éljünk túl céges bulit?

Hogy viselkedjünk üzleti ebéden?

Hogyan lépjünk méltósággal harmincas, majd negyvenes éveinkbe?

Hogyan tartsunk fejben neveket, és mit tegyünk, ha mégsem sikerül?

Hogy járjunk körbe a partikon?

Hogyan viseljünk fekete szmokingot?

Hogyan kössünk Windsor csomót?

Hogyan bikázzuk be az autót?

Hogyan rendeljünk bort?

Hogyan kell whiskyt inni?

Hogyan igyunk kávét?

Hogyan készül a „titkos” tojás?

Hogyan kérjük a számlát?

Hogyan szokjunk le a dohányzásról?

Hogyan kúráljuk ki a másnaposságot?

 

 

Szellemes, stílusos, nélkülözhetetlen kézikönyv a modern férfinak. Mert ugyebár elég nehéz férfinak lenni XXI. században. Mindennapi dilemma, hogyan kapjunk fizetésemelést, hogyan vágódjunk be a főnöknél. Vannak persze apróságok is: hogyan kezeljük a repülési másnaposságot? Vagy, hogyan tároljuk gyűrődésmentesen a ruháinkat? Na és az összes többi kérdés, amire azt hisszük, hogy tudjuk a választ, de valójában nem: az ideális fehérnemű, hogyan kössünk Windsor csomót a nyakkendőre, vagy hogyan viselkedjünk egy sztriptíz bárban... a lista végtelenül hosszú. A könyvben található válaszok pedig eloszlatnak minden kétséget. Kötelező ajándék a barátunknak, fiúnknak vagy épp férjünknek, korunk modern férfijának.

 

 

„Az egyik legkedvesebb karikatúrám a The New Yorker-ben jelent meg.

 Az aláírás:” Rudolph, a barna orrú rénszarvas.” A rajz egy tipikus bárt ábrázol, ahol a Mikulás bácsi és hű hátasa iszogatnak. Az öreg piroscsuhás épp öblös poharába kortyol, amikor Rudolph-a barna orrú rénszarvas- odahajol hozzá és így szól: „Jut eszembe, jó választás ez a kabát, főnök.” Ám, ha láthatatlan főnököt akarsz, alapíts inkább vallást.

 

Bemegy a férfi az orvoshoz. Mondja neki az orvos:” Uram, kérem, tolja le a nadrágját, forduljon meg és hajoljon előre. Hm. Nos, uram, Önnek aranyere van”. Mire a beteg: „Köszönöm, doktor úr, de ezt a szemembe is mondhatta volna”

” Nem hinném, hogy cégeink közös érdeke az időjárásban keresendő.”

 

A hatékony megbeszélés alapelvei:

„Semmi alkohol, semmi drog! Alvás nincs! Harsány, hangos nevetés tilos! Mobiltelefonokat kikapcsolni! Óvszerhasználat kötelező!

A Legendnek státuszt kölcsönöz elegáns formaterve, míg a karosszéria dinamikus vonalai sportos temperamentumról tanúskodnak, megelőlegezve a modern erőforrás teljesítményét. Az orr jellegzetessége a meredeken emelkedő motorháztető. Oldalnézetből a kecses utasfülke, a mélyen futó ablakvonal és a rövid csomagtérfedél hangsúlyozza ki a Legend erőteljes ék alakját. Az új Legend 20 milliméterrel magasabb és 25-tel szélesebb elődjénél. A modell teljes hossza ugyanakkor 38 mm-rel, tengelytávja pedig 110 mm-rel csökkent. Mindennek köszönhetően az utastér 30 milliméterrel lett hosszabb, a belső magasság 40 mm-rel nőtt. Összességében a hosszcsökkenés dacára jóval tágasabb lett a belső térkínálat. Az utasokat már alapkivitelben rendkívül kifinomult környezet várja, messzemenőkig tökéletesített ergonómiával, bőrkárpittal, valamint nyolc irányban állítható motoros első ülésekkel.

Az autóipar történetében felsorolt 100 legendás autó közül vajmi keveset ismertem. Némi demokratizmusról azonban beszélhetünk, mert a kötetben a Ferrari Testa Rosa mellett helyet kap a Volkswagen Bogár is.Az Angyal(Roger Moore) autója után a “Más legendás márkák’ fejezete még további 32 autót sorol fel, s köztük van a cseh Mátra és az orosz ZIL is. Érdekes módon arról a kártárítési perről, melyben a Tátra kifizette a plágium miatt a Volkswagennek az összeget, még csak nem is hallottam. De arról sem, hogy a 19. század utolsó évében már megkezdődött a gyorsasági versenyfutás a benzines és az elektromos autók közt. Sőt a 100 km/h-s sebességrekordot először egy elektromos autó teljesíti, a La Jamais-Contente)(Soha nem elégedett) Aztán a verseny egy darabig eldől:Henry Ford Amerikát négy kerékre helyezi és a híres T-modelbből legyártanak 16 milliót. Az autóipar belendül, A Bentley, és a Packard már gyártanak V16-os motorokat és jön a gazdasági válság. Aztán a háborús veszteségeket elszenvedő országok szükségletei legendás modelleket hoznak létre, mint a Volkswagen Bogár, vagy a Citroen csúnya kacsája. A háborús és ínséges esztendőkből kilábaló autó a testet öltő álom jelentését hordozza és a soha nem látott szabadságot. Miközben egyre bővül az úthálózat, és a főútvonalak megtelnek a napos tájakra igyekvő autókkal, új gépkocsitípus születik. Az angol és olasz eredetű, egyenesen a versenypályáról érkező sportkupék és roadsterek nemes formája és részegítő teljesítménye a vágyak netovábbja, bámulatot ébreszt. Ám az autónak, miután megszelídítette a földkerekséget, most új kihívásokkal kell szembenéznie, az energiatakarékossággal és a károsanyag-kibocsátás csökkenésével, hogy tovább álmodozhassunk róla-még hosszú ideig.

 

 

Kerekes Tamás

A kiadó

 

 

Sörtéka

alapmű

 

Sörlexikon, sörklublista, s a „hogyan főzzünk sörrel?” c. innovatív fejezet varázsolja újra mindazt, amit tudtunk s még inkább, amit nem a sörről, kezdve attól, hogy a kiváló tollú szerző (előszava mestermunka) a sört nem mezopotámiainak mondja, hanem egyiptominak, s a kalandozó magyarok alkoholos üdítői közé is felveszi a sört a kumisz mellé. S ótestamentumi hangvételében természetszerűleg ott szerepel Hamurabi parancsa: a sörpancsolót saját kotyvalékába kell fojtani.

Aréna Kiadó

 

 

A habos, aranyló ital sokak kedvence. Éppen ezért Kovács Gábor - Vétek György szerzőpáros mindent összegyűjtött egy kötetbe, amit a sörről tudni érdemes. A sörfőzés története, majd országonkénti bemutatása, a helyi jellegzetességek, sörfőzdék és sörfajták felsorolásával Csehországtól Németországon át Írországig. Sörös praktikák és receptek, régi plakátok és sörcikkek, söröskorsó gyűjtemények. Részletesen foglalkozunk a honi sörgyártás múltjával és jelenével is. Nagy sörturnéra invitálunk mindenkit a világ körül! Egy jó pohár sör mellé a legjobb olvasmány!(A kiadó)

 

 

A könyv számtalan érdekességgel szolgál, kezdve attól, hogy az ókori rabszolgákat azért itatták sörrel, mert tudták, hogy a beteg rabszolga nem sokat ér, igaz, komló helyett ízesítésre datolyát használtak, az iváshoz meg szívószálat. Ráadásul a szerző megadja a pontos egyiptomi receptet, ami már nem is más, mint rítus, szakrális áldozás. A rómaiak nyomasztó kulturális fölénye, s lenéző, fanyalgó definíciójuk: árpabor, sem tartóztathatta fel a sör germán, angol, ír elterjedését. A középkori sörfőzés döntő fordulat volt („E jelben győzni fogsz”): a komló kiszorította a méz és a szegfűszeg használatát az elkészítési folyamatból. Tudomásom szerint az 1516-os német rendelet, miszerint sör főzéséhez csak maláta, komló, élesztő és víz használható, a mai napig érvényben van.

A kötet nemcsak a főzés történetével foglalkozik, de alapanyagaival is, s folyamatával is megismertet bennünket. Itt megtudhatjuk, hogy mi a különbség a színsörlé és a fickósör között. 2007-ben a világ összes sörtermelése 1, 8 milliárd hektoliter volt, s Kína a legnagyobb gyártó, a könyv szerzője mégis, a kulturális tradíciók miatt zömében európai államok söreit ismerteti (csak öt Európán kívüli ország szerepel a kötetben).

Híres söre volt a pannonhalmi apátságnak a mézsör. A korai, demokratikus ellenzék, az elnyomó osztrák katonákat a drága magyar bor helyett sörrel szolgálták ki.(Vö: Deák passzív ellenállásával). Maga a vitézlő II. Rákóczi Ferenc is saját sörgyárával fedezte a hadakozással együtt járó pénzügyi kiadásokat. Ezek szerint a sör nem lehet labanc -Kerekes Tamás), s megismerhetjük azt szép selymes lódingjáról is.

Az ország stratégiai centruma-a kötet szerint-a Felvidék volt. Jelesül Komárom. A Dunán Pozsony érintésével éppúgy érkezhetett ide a cseh komló, mint a Vág folyón leúsztatott sziléziai és felvidéki árpa, vagy a Felvidék sörei, a „tóth ser” vagy a mézízesítésű „Mét” is.

A Felvidék itala mindig is a sör volt. Főztek sört itt a clhekbe tömörült mesterek, a telkes jobbágyok, a nemes urak, de maga a város is főzte a sajátját. Az utazó rövid felvidéki barangolás során ihatott savanykás márcot, nehéz méhsert, könnyű, vékony, fehér sert, nehezebb, édes, fekete sört, csempészett lengyel mézsört, tót árpasert, de megkóstolhatta a polgár maga főzte saját sörét is. Szép példája a nemzeti önérzetnek a Trianonra adott csattanós válasz: Dreher Jenő sörgyára.

A majd 400 oldalas katekizmusból nem hiányozhatnak a lager sörök, a híres ír, német, s a gyümölccsel, limonádával, cólával ízesített sörök sem, sőt a rigó is szerepel benne, mely nem más, mint barna sör és fehér sör keveréke. Aztán jön az egyik legérdekesebb rész a sörkoktékokról, majd a háziasszonyoknak is kedvez a szerző, a sörrel főzés praktikáival.

 

 

A házi sörfőzés olyan magától értetődő lehetne, akár a kenyérsütés. A kiskerti komlótermesztéshez is bárki hozzáfoghat, ha tudja, hogy csak a nőivarú növények használhatók. Csak bátran, sörrontó boszorkányt utoljára a középkorban égettek!

A maradék józan ész is elhagy (az a hetyke kis legény, kire Friedrich Engels Eugen Dühring úrral szemben hivatkozik), hogy borforrás idején sört emlegetek? Pedig a kizárólagosság kizárása ezt követeli. A borforrás idején, amikor is a gazda rá-rá jár a pincében dolgozó anyagra, jusson eszünkbe, hogy mi minden kell a végeredményhez. Ami, mint tudjuk, soha nem lesz kész igazán.
A jó bor a jövőnek készül. Ezért kell hozzá szőlő, tőke, kedv, permet, fokoló, kád,
Ám a házi sörkészítés is felderít. Talán a bor és sör nagy vitájában, a derítés lehet a legkisebb közös nevező. A házi sörfőzésre most tekintsünk, mint egy romantikus antikapitalistára, aki az elidegenedett posztindusztrializmusból megtér. Mi más a filozófia, mint honvágy? – mondja oly költőien Novalis.
 A sört nem csak a nagy sörfőzdék készítették azzal a céllal, hogy eladják, hanem otthon is főztek. A házi sörfőzés olyan magától értetődő, mint a kenyérsütés. Az élelmiszerkészítés növekvő technicizálása (a készen vett paprikában található karcinogén anyagoktól való növekvő idegenkedés) felerősíti a házi sörfőző kedvét, s az elérhető anyagi előny is kecsegtető, ha arra gondolunk, hogy a neves szakíró egy liter házisör árát uszke fél német márkában jelöli meg.


A sikertelen sörfőzési kísérleteket

gonosz boszorkányoknak tulajdonították, de nyugodjunk meg, utoljára 1591-ben égettek el egy sörrontó boszorkányt. A kérdés tisztázásához maga a nagy Pasteur járult hozzá híres szakmunkájával, melynek címe: Tanulmányok a sörről.

Pasteur bizony nem a bor példáján szerezte meg ismereteit a mikrobákról, amik az italgyártáson messze túlmenően a mai vegyészetben, biológiában és gyógyításban alapvetően fontosak lettek. Pasteur dolgozata alapján ma már tudjuk, hogy a sörrontó boszorkányok valószínűleg azon sörfőző mesterek áldozataivá lettek, akik trehányan és nem kellő tisztasággal végezték munkájukat.


Katherina, Martin Luther feleségének receptje

Hozzávalók: Maláta, komló, cukor, élesztő, két kifőzött pelenka. A cukrot nagy edényben feloldjuk, elkeverjük az élesztőt benne, ehhez adjuk a malátát, állni hagyjuk a cefrét, közben keverjük. Melegítjük, keverjük, állni hagyjuk... Szűrjük. Forraljuk. Most jön a komló, ezután pedig megint forrpontig főzzük, újra szűrjük. Ezért kell a második pelenka. Hűtjük.


"Egy-két nap elteltével felismerhetően elkezdődik az erjedés. A felszínen fehér, krémes réteg kezdődik, egy-két nap után fodrok keletkeznek, valóságos habhegyek. A felsőerjedésű élesztő most felemelkedik és a fodrokon ragadós-barnás felületeket képez. Újabb három-négy nap után a fodrok összeomlanak, az élesztőt egy lyuggatott merőkanállal leszedjük. A fickó sört tömlővel palackozzuk."


Komlót magunk is termeszthetünk,

az igazán jó fajták Ingolstadt és Tettnang környékén találhatók. A komlót (humulus) dugvánnyal is szaporíthatjuk. Ezek gyökérdarabkák vagy sarjak, melyeket a komlótermesztőktől lehet beszerezni. Termesztő-helynek szélvédett területet kell kiválasztani, támaszként legalább 6 méter magas rúd kell, amire a növény fekszik.

Kísérletező kedvű háziasszonyoknak fontos tudnia, hogy noha a komlónak vannak hím- és nőivarú egyedei, a sörgyártás szempontjából csak a nőivarú növényeknek van jelentőségük, mivel a virágzatot csak nem megtermékenyített állapotban szabad felhasználni. Ezért a hímivarú növényeket azonnal meg kell semmisíteni. Kiskertünkben a komlóterjesztő bölcsessége szerint kell eljárni, úgy, mint az apácakolostorokban.

Sörünk a malátától lesz barna. A sötét malátából barna színű sör lesz, ami a helyesen végzett malátázásnál és sörfőzésnél ízében is nagyon különbözik a világos sörtől. A barna sör önálló ital, nem csak optikai változat. Amikor úgy érezzük, hogy lepipáltuk az arab olajsejkek országban épített sörfőzdéket, igaz, ott alkoholmenteset gyártanak, jöhet a mustra.


Jó az, ami érdek nélkül ízlik

A sörvizsgálatok története olyan idős, mint maga a sör. Mivel minden időben voltak sörhamisítók, minden időben megkísérelték, hogy a sörhamisítókat lefüleljék. A sörről írt könyvek közt alig akad olyan, amelyik kihagyná a bőrnadrággal végzett sörvizsgálat történetét: "Sört öntünk egy padra, a sörvizsgáló urak ráülnek és az elkövetkező órákban teljesen a beható ízvizsgálatnak szentelik magukat. Ezt követi az analitikai vizsgálat. Az urak egyszerre emelkednek fel. Ha a pad az urak fenekére ragad, akkor a sör rendben van."

És ne feledje a söradóbevallást megküldeni a fővámhivatalnak – ha Ön történetesen Németországban lakik!

 

Kerekes Tamás

 

 

 

 

 

 

A Lakoma óta nemigen írtak igazi filozófiai regényt. Amit Voltaire Candid-járól hallottunk, az  töppedt babapiskóta ahhoz a nyugtalanító komplexumhoz képest, ami paradigmaváltás a műfaj történelmében. Jó és rossz, manicheizmus, teodeica, az ipari forradalom új értelmezése, az áramlat. Mintha Csikszentmihályi Mihály, Toeffler, Ken Follett, Karl Barth és Horkheimer írt volna egy csavaros, izgalmas, nyugtalanító regényt, melynek olvastán magam is örvénybe néztem. A hatvanadik oldalnál ittam két kupica jagermeister-t, de utána csípőfogóval kellett leválasztani a csillárról. Észbontó, és KIHAGYHATATLAN. Most már tudom, hogy azért jó a skizofrénnek, mert soha nincs egyedül.

 

Kerekes Tamás

 

 

 

A Nagy Felejtés 

(Birtalan Balázs fordítása)

 

Nem tudom gondoltatok-e valaha is arra a különös dologra, hogy egész életünk folyamán kultúránk oktatási és egyéb személyiségformáló intézményeiben álatalában csak egyszer találkozunk Szókratész, Plátó, Euklédiusz, Arisztotelész, Hérodototosz, Augusztinusz, Machiavelli, Shakespeare, Descartes, Rousseau, Newton, Racine, Darwin, Kant, Kierkegard, Tolstoj, Schopenhauer, Göthe, Freud, Marx, Einstein és más hasonló horderejű kiválóságok munkáival de ugyanakkor évente, havonta, hetente és sokszor naponta is találkozunk Jézus, Mózes, Mohamed és Buddha tanaival. Miért van az, hogy negyedévenként kell a könyörületről tanulnunk míg a termodinamika törvényeiről életünkben általában csak egyszer. Miért él az a felfogás, hogy a karácsony mélyebb értelmét nem elég egyszer felfognunk, hanem az erre vonatkozó prédikációkat minden évben ismételten, év-év után újra és újra meg kell hallgatnunk? Vagy miért kell az istenfélő jámbornak – aki úgyis betéve ismeri a szentírást – szüntelenül ismételnie az erre vonatkozó tanokat, megállás nélkül, hét-hét után, nap -nap után?

Fogadok, hogy ha van fizikus az itt jelenlévők között, nem tartja ágya mellett Newton Principia-ját. Lefogadom, hogy a köztetek lévő csillagászok felébredéskor nem nyúlnak azonnal Kopernikusz De revolutionibus orbium coelestium c. munkája után úgy mint ahogy a genetikusok sem áldoznak naponta egy órát a The Double Helix áhítatos tanulmányozására, az anatómusok nem fognak éjjelente fejezeteket olvasni a De humani corpis fabrica-ból és a köztetek lévö szociológusok sem hordozzák magukkal mindenhová a Die protenstantische Ethik und der Geist des Kapitalismus egyik nagyra becsült példányát.  De nagyon jól tudjátok, hogy százmillió ember lapozgat naponta a szent könyvekben, melyeket az élet folyamán újra és újra elolvasnak az elejétöl, a végéig, nem is egyszer hanem tucatszor, többtucatszor is.

Gondolkoztál-e már azon, hogy a klérusnak miért kötelessége napi rendszerességgel istentiszteletet tartania? Miért kell hitüket naponta bizonyítaniuk a számtalan vallás és szekta képviselőinek? Olyan nehéz lenne megjegyezni azt, hogy Allah az Egy élő Isten, vagy hogy Krisztus kereszthalállal váltotta meg bűneinket? Egy életen át naponta ismételésre szorulna? Végülis tudjuk, hogy ezeket a dolgokat nem nehéz megjegyezni. Azt is tudjuk, hogy a hívők nem azért járnak templomba, mert egyébként megfeledkeznének Krisztus irántuk érzett szeretetéről. Ők egyszerűen hallani akarják a vallás tanait, újra és újra és minduntalanul. Igénylik hallani, újra és újra és minduntalanul. Tudnak élni a termodinamika törvényeinek ezerszeri meghallgatása nélkül, de képtelenek úgy élni, hogy ne hallanák istenük törvényeit akár tízerszerzer is elismételve.

Néhány éve, amikor elkezdtem fellépéseimet hallgatóközönségem előtt, volt egy naiv elképzelésem miszerint fontos lenne, valóban úgy hittem lényegesen fontos, mindent csak egyszer elmondani. Akkor még csak halványan értettem, hogy egyszer kijelenteni valamit egyenértékű a hallgatással. Az embereknek például fontos a termodinamika törvényeit egyszer megtanulni és tudomásul venni azt, hogy ezek a törvények valahol teljes bizonyossággal fel vannak  jegyezve arra az esetre, ha netán valakinek újra szüksége lenne rájuk. De vannak más nagyságrendű emberi igazságok is, melyeket artikulálni kell újra és újra, ugyanazokkal a szavakkal vagy más szavakkal, mindíg ismételve, újra és újra.

Talán tudjátok, hogy itt ebben az épületben (Der Bau)ezidáig még nem léptem fel. Mégis lehetnek köztetek olyanok, akik már résztvettek valamely más előaadásomon és most azon tanakodnak, hogy vajon hol hallották ugyanezeket a dolgokat korábban, talán Salzburgban, Drezdában vagy Stuttgartban vagy Prágában netán Wiesbadenben? A válaszom igen, hallhattátok már ezeket a beszédeket korábban is. Amikor Jézus Galileában prédikált, voltak olyanok, akik ugyanúgy kérdezgették, vajon hol hallották már őt ugyanúgy szólni, Caperneumban vagy Jeruzsálemben, Judeában vagy Caesarea Philippiben? Természetesen hallhatták őt beszélni mindezeken a helyeken. Az evangéliumok tanubizonysága szerint a Jézus szájából nyilvánosan elhangzottakat, egy legfeljebb három órás előadásban össze lehetne foglalni és ha Jézus nem ismételte volna meg mondandóit, akkor nyilvános fellépései 99 százalékában hallgatni kényszerült volna. 

Bárhol a világon, keleten vagy nyugaton odamehetsz egy idengenhez, és ha azt mondod neki „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked”, meg fog érteni. Lehet, hogy nem fog komolyan venni vagy nem fogad szívesen, de biztosan megért majd. Megdöbbenéssel kellene konstatálnod a tényt, hogy megért de nem lepődsz meg különösebben, mert gyermekkorodtól kezdve több százezerszer vagy milliószor is hallottad e szavak megértését előkészítő leckéket. Azonnal tudod, ha hallod, mit jelent megmenteni valaki lelkét, attól függetlenül, hogy hiszel-e az üdvözülésben vagy sem. Azt is tudod világosan, hogy az üdvözülésnek általában feltételei vannak. Vannak bizonyos szertartások is, melyek hozzásegíthetnek az üdvözüléshez, például a baptistáknál az utólsó kenet, a bűnbánat szentsége, rítusos ceremóniák, vagy valami egyéb. Másflől üdvözülhetünk belső elhatározás következményeként, is mint például a bűnbánat, szeretet, Isten kegyelmébe vetett hit vagy meditáció által. Továbbá  azt is tudjuk, hogy az üdvözülés feltételei univerzálisak: bárki üdvözülhet, mert mindenki számára működik. Noha az üdvözülés nem találmány tárgya, nem is fejlesztés vagy tudományos laboratóriumi kísérlet eredménye, hanem inkább Isteni útmutatás, amit talán valaki transzcendens tudati állapotban fogott fel, tudjuk, hogy működik. Bár felsőbb szent megnyilatkozásból ered, az eljárás közönséges halandókra is vonatkozik, ami megmagyarázza, hogy akár egy hétköznapi  ember is elmondhatja bárkinek.

A kijelentés miszerint „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked” szűkszavú, de mégis megérted. Azért van így, mert aki alapos és felkészült világnézettel rendelkezik,  annak magától értetődő, hogy minden ember természetszerűen kárhozattan születik és mindaddig úgy is marad, amíg a szükséges rítus vagy belső elhatározás meg nem változtatja azt. És mindazok, akik meghalnak, még mielőtt üdvözülhetnének elszalasztanak valami lényegesen fontosat, vagy az örökkévaló boldog mennyei életet Isten oldalán, vagy az örökös születés és halál körforgásából való kitörés lehetöségét.

Mivel születésünktől kezdve arra tanítottak, hogy mindezt megértsük, egyáltalán nem csodálkozunk, ha valaki odalép és azt mondja „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked”. A lélek megmentése olyan nyilvánvaló és normális mint a naplemente vagy az eső. De vajon hogyan fogadná ezeket a szavakat olyasvalaki, aki egy olyan kultúrából származik, ahol nincs semmiféle elképzelés arról, hogy az emberek kárhozottan születnek  és hogy üdvözülésre szorulnának. Egy ilyen, számunkra teljesen nyilvánvaló mondat, számukra teljesen értelmetlen és felfoghatatlan. Egyetlen szavát sem értenék. 

Képzeld, mennyi munkádba kerülne felkészíteni  egy ilyen kultúrából származó egyént arra, hogy megértse a fenti mondat jelentését. Meg kellene őt győznöd arról, hogy minden emberi lény tökéletlen állapotban születik és üdvözülnie kell. Azt is meg kellene magyaráznod, hogy, mit jelent nem üdvözülni meg azt is, mi az üdvözülés értelme. Meg kellene őt győznöd arról, hogy az üdvözülés nagyon fontos – tulajdonképpen a világ legfontosabb dolga. Azt is be kellene bizonyítanod neki, hogy hatékony módszerek állnak rendelkezésünkre az üdvözüléshez vezető úton. El kellene mondanod, honnan származik a módszer és hogy miért működik. Azt is el kellene magyaráznod, hogy ő maga is gyakorolhatja a módszert mely ugyanúgy működik majd számára is mint bárki más számára.

Ha el tudod képzelni az ilyen vállakozás nehézségeit, akkor megértheted milyen buktatókkal találom szembe magam hallgatóságom előtt. Ritkán adódik csak meg a lehetőség egyszerűen szólnom és egyenesen azt mondanom, amire éppen gondolok. Először minden alkalommal le kell fektetnem azon gondolatok alapjait, melyek bár nyilvánvalóak számomra, hallgatóimnak teljesen idegenek.

Minden hallgatómnak minden egyes alkalommal fel kell hívnom rá a figyelmét, hogy létezik egy, a szüleinktől örökbe kapott kulturális öntudatunk, melyet mi is továbbadunk majd gyermekeinknek. Ez a bizonyos kulturális öntudat egyértelműen és biztosan épül arra a világmértű Nagy Felejtésre, mely civilizációnk elmúlt évezredeiben történt. Hogy mi történt ezekben az előző évezredekben? Nos az történt, hogy a neolitikumi (újkókör) gazdálkodó kommúnák falusi közösségekké alakultak, majd ezekből a községekből városok lettek és később a városok királyságokba szerveződtek. Ezen eseménysorozat velejárói voltak a napszámosok és a kézművesség megszületése, a regionális és a régiók közötti árucsere kialakulása és maga a kereskedelem, mint különálló hivatás megjelenése. Amíg ez kialakulóban volt teljesen feledésbe merült a tény, hogy volt az emberiség történtében, olyan időszak is ahol ezek a dolgok még nem léteztek – egy olyan múlt ahol az emberi élet fenntartása vadászó, gyűjtögető életmódon alapult és nem létezett állattartás, sem mezőgazdaság, sem falvak, városok, királyságokról sem álmodtak még, senki sem élt úgy mint egy fazekas, vagy kosárkötő, vagy kovács, amikor az árucsere alkalmi esemény volt, amikor a megélhetéshez nem volt szükség kereskedelemre.

Nem csodálkozhatunk, hogy a dolgok feledésbe merültek. Aligha volt elkerülhető a folyamat.  5000 évnyi feledést kellett volna áthidalni annak aki az első írásos feljegyést kívánta volna elkészíteni vadászó gyűjtögető múltunkról.

Amikorra megteremtődtek az írásosság feltételei és meg lehetett volna írni az emberiség hiteles történetét, addigra kultúránk korai, ősi eseményei feledésbe merültek már.  Az események ha ősiek is voltak, de nem elképzelhetetlenek. Ellenkezőleg, visszafelé extrapolálva könnyen formába önthetőek, elképzelhetőek voltak. Nyilvánvalónak tűnt, hogy az írásosság korának a birodalmai és  királyságai hatalmasabbak,mint az ősiek. Az iparosok biztosan ügyesebbek és többet tudnak, mint a múltbeliek. Teljesen nyilvánvaló, hogy az árucikkek gazdagsága és száma is felül kellett hogy múlja a régmúltban kínálatra került árucikkek számát. Nem kellet hozzá nagy intellektuális készség elképzelni, hogy amint visszfelé haladunk az időben, a népesség száma folyamatosan csökken, ugynúgy mint a városok száma. A kézműipar termékei egyre primitívebbek lesznek és a kereskedelem egyre kezdetlegesebb. Lényegében világos, hogy ha extrapolációs vándorutunkon elég messzire megyünk vissza az időben, elérkezünk egy olyan kezdeti holtponthoz, ahol nem voltak városok, sem kézművesség sem kereskedelem.

Tegyünk most félre egy kis időre a mai tudományos elméleteteket és gondolkodjunk úgy mint az írásosság korai szakaszában. Megalapozottnak tűnik a feltételezés miszerint az emberi faj története egyetlen emberpárral vette kezdetét, egy férfivel és egy nővel. Ebben a feltételezésben nem volt semmi velejében irracionális. Az ősi emberpár létezése önmagában sem nem bizonyította de nem is tagadta az isteni teremtést. Meglehet, valóban így vette kezdetét minden? Lehet, hogy csak egyetlen férfi és egyetlen nő volt a világ kezdetén, egy bika egy tehén, egy csődör és egy kanca, egy tyúk és egy kakas. Ki az aki jobban tudhatná? Eleink semmit sem tudtak olyasmiről, hogy mezőgazdasági forradalom. Megítélésük szerint az ember gazdálkodónak született, mint ahogy a rőtvad legelészőnek. Úgy ítélték meg, hogy a mezőgazdaság és a civilizáció ugyanolyan veleszületett emberi tulajdonságok mint a gondolkodás vagy a beszéd. Vadászó, gyűjtögető ősi életmódunk nem csak egyszerűen feledésbe merült, hanem az egyenesen elképzelhetetlen volt.

A Nagy Felejtés a kezdetektől fogva intellektuális fejlődésünk struktúráiba szövődött. Ezek a korai szövődmények Egyiptom, Sumer, Asszíria, Babylon, India és Kína névtelen, ismeretlen íráskészítőinek az alkotásai. Később Mózes, Sámuel, Illés próféta, Fabius Pictor és az idősebb római Kátó, a kínai Ssu-ma T’an és fia Ssu-ma Ch’ien és még később Hellénikusz, Hérodotosz, Thuküdidész és Xenophon folytatták (és noha Anaximander feltételezte, hogy minden forma nélküli anyagból keletkezett és hogy az ember halkülsejű ősöktől származik, ugyanúgy nem volt a Nagy Felejtés tudatában, mint bárki más). Az ókori bölcsek lettek Ézsaiás és Jeremiás, Lao-Tze és Buddha, Thales és Héraklitosz tanítómesterei, akik viszont Keresztelő János, Jézus, Konfuciusz és Szókratész, Plátó és Arisztotelész tanítómestereivé váltak, akik viszont  Mohamed és Aquinói Szent Tamás, Bacon és Galileo, Newton és Descartes tanítói lettek, műveikben önkéntelenül is ratifikálták a Nagy Felejtést. Minden írás, filozófiai, teológiai vagy történelmi mű az írásosság korai kezdeteitől fogva mind a jelenig elválaszthatatlan alkotóelemként, megkérdőjelezhetetlenül magába foglalta a Nagy Felejtést.  

Nos remélem – őszintén remélem – hogy sokan égnek most köztetek a vágytól megtudni, hogy miért nem hallottak még a Nagy Felejtésről, semmilyen órán, sem az iskolában, az óvodától a felsőfokú oktatási intézményekig bezárólag. Ha tényleg kiváncsiak vagytok rá, akkor biztosíthatlak, ez egyáltalán nem valamiféle elvont akadémikus kérdés. Ez egy nagyon is lényeget érintő dolog. Bizony mondom néktek, nem riadok még attól sem vissza kijelenteni, hogy ettől függ fajunk fennmaradása ezen a bolygón.

 

A Nagy Felejtés nem arról szól, hogy netán elfelejtettük volna az ember fajtörténeti fejlődésére vonatkozó tudást. Ilyen vonatkozásban nem volt mit elfelejteni, hiszen ilyen tudásunk nem is volt. Semmi okunk sincs feltételezni, hogy a paleolitikumban vagy a mezolitokumban az emberek sejtették volna fajtörténeti fejlődésük történetét. Egészen másról van szó. A Nagy Felejtés során az a tény merült teljes feledésbe, hogy a mezőgazdálkodó és városi életmód hajnala előtt az emberiség alapjában véve teljesen más életmódot folytatott.

Ez megmagyarázza azt is, hogy a Nagy Felejtés volta miért nem bukkant elő az evolúciós elmélet kifejlődése során. Az evolúciónak ugyanis ehhez semmi köze sincs. A paleontológia volt az a tudományág mely felfedte a Nagy Felejtést (és ez megtörtént volna akkor is, ha éppenséggel soha nem született volna evolúciós elmélet). Vitathatatlanná és teljesen világossá vált, hogy az emberiség sokkal de sokkal régebben létezik már mint a civilizáció vagy az első elvetett búzaszem legkorábbi dátuma.

A paleontológia tarthatatlanná tette azt az elképzelést, hogy az emberiség megszületése valamint a mezőgazdaság és a civilizáció kezdetei azonosak lennének. A történelmtudomány és az archeológia minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a mezőgazdaság és a civilizáció csak néhány ezer évesek miközben a paleontológia azt bizonyította be, hogy az emberiség több millió éves. A paleontológia tudománya kizárta annak a lehetőségét, hogy az ember mezőgazdásznak és civilizáció építőnek született. A paleontológia lezárta a vitát, az Ember valami egészen másnak született, gyűjtögetőnek és hontalan  nomádnak és pontosan ez az amit a Nagy Felejtés során elfelejtettünk.

Megtántorít minden elképzelést a gondolat, hogy vajon mit írtak volna a kultúránk alapjait lerakó bölcsek, ha tudták volna, hogy az emberek évmilliókig nagyon jól elvoltak ezen a bolygón mezőgazdálkodás és civilizáció nélkül is, vagy ha megtudták volna, hogy a mezőgazdaság és a civilizáció még távolról sem öröklött emberi tulajdonságok. Egyszóval biztos, hogy a mai szellemi tudás története teljesen különbözne attól, amit ma a könyvtárakban őriznek.

Az emberiség történetének egyik legmeglepőbb eseménye viszont az, hogy amikor a 18., 19. és 20. század nagy gondolkodói kénytellen kelletlen elismerték hogy a kultúránk struktúrájának lényegi eleme egy alapvető hibán nyugszik, egyáltalán nem történt semmi.

Nehéz észrevenni amint semmi sem történik. Mindenki tudja. Sherlock Holmes olvasói emlékeznek talán arra, hogy az egyedüli figyelemre méltó dolog amit a kutya az éjjel csinált ... az a semmi volt. Hasonlóan jelentős dolog az is, amit a bölcsek tettek: a semmi. Nyilvánvaló nem törődéssel nem tettek semmit. Nem érdekelte őket a kérdés, hogy miképpen reagáltak volna az alapokat lerakó nagy gondolkodók, ha a birtokukban lett volna az eredetünkről megszerzett igazság.  Attól tartok, hogy tudatosan akartak mindent úgy hagyni, ahogyan az volt. Egyszerűen el akarták felejteni, és pontosan ezt tették.

Némi engedményt azért tettek. Mégsem taníthatták az embereknek, hogy mezőgazdásznak születtünk. Kénytelenek voltak elismerni a tényeket, miszerint a mezőgazdálkodás valami egészen újkeletű fejlemény. Azt mondogatták, ám legyen – nevezzük el forradalomnak, mondjuk, Mezőgazdasági Forradalomnak. A kifejezés egy slampos következtetés eredménye, de ki az, aki törődött vele? Az egész így is eléggé zavarbaejtő volt már, és emígy címkézve valahogy el lehetett terelni az egészről a figyelmet. Mezőgazdasági Forradalom néven megszületett hát egy újabb századokra előre tartósított hazugság.

A történészek émelyegtek,  értesülve az emberiség  történetének valós terjedelméről.  Az egész tudományág, a világnézetük, minden írásuk arra a hiedelemre volt alapozva, hogy minden csupán néhány ezer évvel ezelőtt vette kezdetét, amikor az ember úgy jelent meg a bolygón, hogy azonnal mezőgazdálkodni kezdett és a civilizáció építésébe fogott. Erről szólt a történelem, a farmerek történelme akik párezer éve feltűnve a településekből falvakat, a falvakból városokat és a városokból királyságokat építettek. Úgy látszott, erről szól minden. Végülis csak ez számított és az ami azelőtt történt, érdemes a felejtésre.

A történészek nem nagyon érdeklődtek eme más forrásból (paleontológia) származó értesülés iránt és nosza egy jó mentséget is találtak maguknak. Nem kellett vele törődni mert az tulajdonképpen nem is történelem volt, hanem amolyan egészen újkeletű dolog, amit például őstörténetnek is lehetett nevezni. Ez jó kifogás. A történelemtudomány egy alsóbbrendű ága majd foglakozik vele. Nem igazi történészek hanem majd az őstörténészek. Emígyen a modernkor történészei jóváhagyták és láttamozták a Nagy Felejtést. A Nagy Felejtés során csak lényegtelen dolgokról feledkeztünk meg, úgymond valami őstörténetről ami nem volt méltó részletesebb vizsgálatra. Egy hosszú és eseménytelen periódus az emberiség történetében – amikoris , ti. semmi sem történt.

Ilyenformán a Nagy Emlékezés sorsa a legteljesebb eseménytelenség lett. Kultúránk intellektuális örökségének őrzői, történészek, filozófusok, teológusok,  hallani sem akartak róla. Tudományágaik a Nagy Felejtés időszakában lettek megalapítva és így semminemű hajlandóságot nem mutattak az alapok esetleges újraértékelésére. Teljes megelégedéssel nyugtázták a Nagy Felejtést és annak szellemét hagyták tovább munkálkodni. A világnézet, melyet ma gyermekeiknek továbbörökítünk lénygében ugyanaz maradt  mint évszázadokkal ezelőtt. A különbségek elenyészőek. Nem azt mondjuk, hogy az emberi ség néhány ezer éves (és azelőtt nem létezett), hanem azt, hogy az emberiség története néhány ezer éves  (és azelőtt nem létezett – mert azelőtt őstörténet volt). Már nem azt mondjuk, hogy az emberiség azonos a civilizáció fogalmával, hanem hogy az emberiség története a civilizációról szól. És mindebben ott a sugallat, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz.

Így esett, hogy az embriség egyetemes története lénygében a mi kultúránk történténetére zsugorodott és  a fennmaradó 99 százalék merő előjátéknak lett minősítve.

Évezredekig szentül hittünk az elképzelésben miszerint a Földgolyó az univerzum mozdulatlan központja. Ez ugyan önmagában csak egy ártalmatlan tévhit, mely ezernyi velájáró hibájával sokáig az univerzum megismerésének is határt szabott. A mezőgazdasági forradalom melyről gyermekeink az iskolában tanulnak, hasonlóan ártalmatlan elképzelésnek tűnik ám ezernyi velejáró hibájával hasonló hatásfokkal korlátozza önmagunk és a bolygónkon történtek jobb megértését.

A mezőgazdasági forradalom elmélete dióhéjban úgy szól, hogy mintegy tízezer évvel ezelőtt az emberiség felhagyott a vadászó, gyűjtögető életmóddal, hogy helyette azontúl mezőgazdasággal foglakozzon. Ez a kijelentés mindjárt két fontos kérdésben is megtévesztő. Az első azt sugallja, hogy a mezőgazdaság hasonlón homogén fogalom, mint a vadászat vagy a gyűjtögetés. A második pedig azt, hogy a mezőgazdaságot az emberiség az egész világon többé-kevésbé szinte ugyanabban az időben tette magáévá. Sajnos ez az állítás olyan kevés igazságot tartalmaz, hogy nem is érdemes vele foglakozni, helyette elmondom mi is történt valójában:

A kultúránkat alapító bölcsek azt hitték, hogy a világon mindenhol, a kezdetek kezdetei óta az emberek ugyanazt tették, mint amit ők akkor tettek. Amikor a 19. század gondolkodói kénytelenek voltak elismerni az erre vonatkozó tévedést, más tévedéssel helyettesítették azt mert úgy hitték, hogy az elmúlt 10000 évben a világon mindenhol mindenki ugyanazt tette mint amit ma mi teszünk. Ők már könnyen helyesebb információk birtokába is juthattak volna, ám úgy látszik nem tartották érdemesnek utánanézni.

A kulturális mitológiánk része, hogy a Kelet és a Nyugat között mély szakadék tátong, ami zavarba ejti hallgatóimat mikor Keletet és Nyugatot ugyanazon kultúraként kezelem. Kelet és Nyugat közös anyától és apától származó ikrek, ám ha egymásra tekintenek meglepőnek érzik a szemmel látható különbségeket és kevés a biológiai értelemben vett hasonlóság. Egy olyan kívülálló mint én viszont meglepőnek érzi a köztük fellelhető alapvető kulturális hasonlóságokat.

Nincs annál alapvetőbb az emberben, mint a módszer mellyel mindenki betevőjét megkeresi. Mind nyugaton, mind pedig keleten a totalitárius mezőgazdaság módszerével teszik ezt, és ez nem változott a kezdetek óta. Az elmúlt évezredekben az emberek úgy keleten mind nyugaton szilárdan, állhatatosan és kizárólag a totalitárius mezőgazdaságra építettek. Ebben a tekintetben semmilyen különbség sincs köztük.

A totalitárius mezőgazdaság többet jelent mint egyszerűen az élethez szükséges anyagi javak megteremtése. A totalitárius mezőgazdaság messze a legmunkaigényesebb életstílus alapja. Munkaigényességéhez hasonló még nem létezett ezen a bolygón. Ez gyakran sokkolja hallgatóimat, de kétséget kizáróan igazolható, hogy senki sem dolgozik keményebben az életbenmaradásért mint a mi kultúránkban élő emberek. Az elmúlt negyven évben ez olyan alapossággal lett dokumentálva, hogy vajha lehetne találni egy antropológust aki ezt vitatná.

Véleményem szerint a munkaigényes életforma további hasonlóságot szült Kelet és Nyugat között, mégpedig a spirituális szemlélet tekintetében. Igaz, hogy széles szakadék tátong Nyugat és Kelet között, ám számomra mégis ikreknek tűnnek mégpedig azért, mert az emberek itt is meg ott is megszállottan hisznek a lélek megmentésében. Az elmúlt évtizedekben ugyan keleten a lélek megmentésének színezete megfakult a beat, a hippi-zmus és a New Age különféle export áramlatai miatt, de félreérthetetlenül felismerhető az ősi szokásokban.

Igaz az ellenvetés, miszerint az üdvözülés valós célja és eszköze különböző nyugaton és keleten. Ám az üdvözülés lényegi felfogása minden egyes üdvözülésen alapuló vallás között külömbözik, és pontosan ezen okból kifolyólag lehet őket megkülönböztetni. A lényegen mit sem változtat, hogy keleten vagy nyugaton bátran odaállíthatsz egy idegen elé, és azt mondhatod „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked”, és meg fog érteni.

 

 

 

„Daniel Quinn írta meg az utóbbi idők két leginkább elbátortalanító és változtatásra késztető könyvét. Az első az Izmael volt; a másik a B története, egy izgalmas »embermese«, amely szétszed, átértelmez, megváltoztat és átrendez mindent, amit tanultunk és elfogadunk a nyugati civilizációról és a jövőnkről.” – Paul Hawken

 

Az ifjú lőrinces rendi segédlelkész, Jared Osborne igen elcsodálkozik, amikor elöljárója, Lulfre atya azzal a titkos megbízatással küldi Európába, hogy figyeljen meg egy vándortanítót: vajon nem ő-e az Antikrisztus?

Ez a tanító – akit követői csak B-nek neveznek – lenyűgöző előadásai során többször hivatkozik „Izmael nevű kollégájára”. A név sokaknak ismerős lehet, hiszen Daniel Quinn első, Izmael című regénye – amelynek címszereplője, a morózus, bölcs gorilla – nemcsak a rangos Turner Tomorrow-ösztöndíjat nyerte el, hanem valódi világsiker lett, és olvasók milliói tekintik fordulópontnak Izmael tanítását világnézetük alakulásában.

 

Az alapvető kérdés bolygónk túlnépesedése. Túl sokan vagyunk, még ha ezzel senki sem akar szembenézni. Csakhogy nincs más esélyünk, mert az ökológia törvényei pontosan ugyanúgy hatnak ránk, ahogy Földünk összes többi teremtményére. B e tanítást mélyíti el. Mondanivalójának középpontjában a Nagy Felejtés áll: az a folyamat, amelynek során civilizációnk alig pár ezer éves fennállása alatt módszeresen elvagdostuk azon gyökereket, amelyek az emberiség hárommillió éves múltjához, s így a világhoz kötöttek bennünket. Új jelentést adtunk az „ember” szónak – s ezzel a pusztulás szélére sodortuk a világot.

 

B örömhíre: a világ megmenthető! Mi ugyanis nem „az emberiség” vagyunk: kultúránk csupán egyike a homo sapiens történelmében kialakult sok százezer kultúrának. A világot azonban nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal. Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni – programok nélkül.

Miben áll ez az új szemlélet? És mit szól ehhez az örömhírhez Jared?- a narrátor-Kerekes Tamás Hát Lulfre atya?

S ami a legfontosabb: valójában kicsoda B?

 

 Kerekes Tamás

 

 

A könyv kapható a könyvesboltokban,

továbbá megrendelhető a kiadótól

http://www.katalizatorkiado.hu/ is.

Ára: 3200 Ft.

 

 

 

Bakos Mária: A gyerek

Fogantatástól egyéves korig

 

 

 EuBook Könyvkiadó Kft. .

 

Meghatottan forgatom, zavartan Bakos Mária kötetét. Ugyan honnan is tudhatná a szerző, hogy édesapám negyven éven át gyermekorvos volt, édesanyám szülésznőből lett egy vidéki kórház kórházvezető főnővére és gyógyíthatatlan szerelmem is szülésznőként végzett.

Márpedig apám egy olyan gyermekorvos volt, aki kemény, ludovikás katonatisztből képezte át magát jóságos, Kosztolányi módra megírt, joviális, derűs körzeti orvossá. Mindezt tette azért, mert a sajnálatos események után, apám, ki se fejet, se derekat soha, senki előtt nem hajtott, nem volt hajlandó felesküdni Kádár János katonájának. Tiszti sarzsija megtartásával, kimérten kilépett a kötelékből. És vállalt egy nagyobbat. Olyan egyedek gyógyítását, akik nem tudják még azt sem elmondani, hogy mi fáj és hol. A gyermekekét. A saját karácsonyi ajándékomnak tartom Bakos Mária szép kötetét. Kicsit meg vagyok hatva. Örülök, hogy van mire emlékeznem, az olvasóknak meg remélem lesz mit el nem felejtenie

 

Kerekes Tamás

 

 

 

Tulajdonosainak célja egy olyan sorozat kiadása, melyből a szülők a gyermek-várás, -nevelés során felmerülő napi kérdésekre választ kapnak olyan magyar szakemberektől (védőnők, orvosok), akik ismerik a hazai viszonyokat, lehetőségeket, jogszabályokat, szokásokat.

A sorozat eddig megjelent két kötetének szerzője Bakos Mária védőnő, aki több,mint harminc éves munkája során több száz gyermekkel, családdal állt, áll szoros, napi kapcsolatban. Tapasztalatainak összefoglalásával és megtörtént életmesék, hol megmosolyogtató, hol megrázó, de minden esetben tanulságos leírásával próbál támpontot nyújtani minden útkereső szülőnek.

 

Az író a XVII. Szülésznő Védőnő Konferencián a könyvért megkapta a Magyar Védőnők Egyesületének Nívó-díját. A sorozat eddig megjelent két kötete és az író, szakmai körökben, védőnők és gyermekorvosok, valamint a kismamák és kisgyermekes családok között ismert és népszerű. Ehhez hozzájárul az is, hogy Bakos Mária a HáziPatika.com szakértőjeként az interneten is sokaknak nyújt szakmai segítséget, és a Babavilág című műsor adásaiban is látható, szintén szakértőként.

A könyvek hiánypótló jelleggel, hazai tapasztalatok alapján, magyarországi viszonyokra íródtak. Az első kötet végigkíséri - a fogantatástól kezdve- a várandósságot, részletes tájékoztatást ad a vizsgálatokról, majd a szülésről, és az azt követő papírmunkákról, a hazatérés utáni teendőkről, egészen az első születésnapig. Választ ad a felmerülő kérdésekre, problémákra.

 

Szeretettel ajánlom a könyvet minden fiatal családnak, mert tudom, hogy a fő életcéljuk gyermekük egészsége. Bakos Mária ebben a könyvben úgy ad tanácsot Önöknek a fenti cél elérése érdekében, hogy minden feladat világossá válik mindenkinek. A több évtizedes szakmai tapasztalat társul a védőnő támogató személyiségével, a családok szeretetével. Úgy gondolom, hogy ez az, amelyre mindenkinek szüksége van. Forgassák Önök is szeretettel a könyvet! Dr. Némedi Mária gyermekgyógyász főorvos

 

Fürdetés: Mennyire fontos a biztonság, igazolja a következő eset. “Hőse” tavaszi kisbaba, harmadik gyerek, aki nehezen barátkozik a fürdésssel, sokáig sírósak az esték, feszültséggel készül rá a mama is, amig egyszer csak megszűnik a sirás.

Nem tudják mi történt, de örülnek a szülők, nyugodtabbak az esték. Jön a nyár, a baba már négy hónapos, a sírások újra kezdődnek. Értetlenül áll az anya, mígnem egy hűvösebb estén ismét derűs a baba. Mi történt? A vidám sírásmentes estéken a

mama felhúzott pulóverének ujjába kapaszkodott a baba, majd a meleg lett, az anyán nem volt ujjas felső, ekkor nem volt mibe kapaszkodni, de a hűvösebb napon már igen. A baba megtalálta a biztonságot. Nehezen jöttek rá, és nagy derültséget

váltott ki, hogy a baba testvér fejtette meg a titkot. Ettől kezdve a fürdetés pulóverben zajlott és derűs, nevetős esemény lett belőle.

 

A második kötet az 1-3 éves korú gyermekekkel kapcsolatos mindennapi teendőket mutatja be. Lehetőségeket tár fel, tanácsokat ad az optimális testi-lelki fejlődéshez, ír a fogzásról, a játék-és a mese fontosságáról, a beszéd- és mozgásfejlődésről, a szobatisztaságról, gyakran előforduló balesetekről, betegségekről...

“Ezen életszakasz a “nyiladozó értelem” szakasza, így kevésbé számítsanak a szülők egészségügyi kérdések megválaszolására. Számítsanak viszont a nevelés nehézségeinek a felvetéseire, amely a szülők legfelelősségteljesebb feladata. Bakos Mária a megoldásokra a szeretetet helyezi a középpontba.”Dr. Némedi Mária gyermekgyógyász főorvos

 

“Ajánlom e könyvet mindazoknak, akiknek a kisgyermek testi-lelki-szellemi fejlődése, a családi harmónia mindennél fontosabb.” Dr. Boros Szilvia, a Házipatika.com csoport főszerkesztőjének ajánlása

Fantázia, szerepjáték: Kedves kis történet a következő. Anna iskolás lett, húga a kis Zsófi is. Minden reggel a hátizsákba pakolja a füzetét, anyja készíti neki az ivólevet, uzsonnát, ha délelőtt megéhezik, kipakol a táskából, kezet mos, eszik, majd

tanul. Ha szépen írt, piros pontot is kaphat. Megmutatta füzetét, mutatta “Ez álomfüzet”. Csak néztem. Szines kriszkrasz, egy helyen csupa sötét folt. Kérdeztem, ez mi? “Rossz álom. Hát nem látod? Sötét” Nem tudtam megszólalni annyira meglepett.

 

Kerekes Tamás

 

Joseph Boyden

Geopen Kiadó

 

 

„McCaan hirtelen feltérdel, és teli tüdőből ordítani kezd:

-Fejezztétek be, hogy a tieiteket lövitek, rohadékok!

Érte nyúlok, lehúzom, miközben golyók fütyülnek a feje mellett. Halljuk, hogy egy hang a távolból visszakiabál, a puskaropogás elcsitul, és most már tisztán hallható, hogy valaki tüzet szüntess -t kiabál,”

 

Egy gránát túlságosan a közelembe csapódott be. Feldobott a levegőbe, és hirtelen madár lettem. Amikor földet értem, már nem volt bal lábam. Mindig tudtam, hogy az embernek nem való a repülés.

 

 

Három indiánról szól a mágikus, sejtelmes, nagyon gyakorlatias, ugyanakkor szürreális  lassan hömpölygő, monológok egymásra megfeleltetéséből szőtt történet, akiknek a sorsát visszavonhatatlanul befolyásolták a 20. század eseményei. Niska a kanadai fehérekkel vívja egyszemélyes háborúját, míg Xavier és Elijah az antant csapatok mesterlövészeiként a fritzekkel, és egymással harcolnak az I. világháborúban, Joseph Heller regényéhez hasonlóan, ahol Milo a saját csapatait bombázza meg.Mindegyikük „batyujában” ott a krí indiánok szellemi öröksége, mégis más-más megoldást találnak saját történetük problémáira.

Ez a könyv egyszerre különleges és hétköznapi, sötét és napsütötte. Olyan háborús regény, amelyben épp elég barátság, szerelem és filozófia van ahhoz, hogy nagyon élvezetes legyen.

Ez egy több szálon futó történet, ahol az idősíkokat váltogatva ismerjük meg két fiatal krí indián történetét, akik gyerekkoruk óta barátok, majd később az I. világháborúban is együtt harcolnak.

Az egyikük inkább a hagyományoknak megfelelően élne, míg a másik  , teljesen azonosulni tud a fehér emberek szokásaival, könnyebben illeszkedik be a katonák közé. Kettejük tetteit, érzelmeit követhetjük végig a háborúban zajló események közepette. A gondolatok, helyszínek leírása annyira részletes, hogy az olvasó szinte maga előtt látja az eseményeket.

Végigkövethetjük, hogyan változik át a két barát értékrendje a lövészárkok poklában, melyiküket milyenné változtatja át a háború szörnyűsége.

A másik szálon futó történet a krí indiánok hagyományaiba enged betekintést. Megismerhetjük szokásaikat, életvitelüket, hagyományaikat, melyeket a gyarmatosítókkal szemben már csak néhányuknak sikerült megőrizni....

A regény rendkívül élethű képet ad a háború borzalmairól, az emberi kapcsolatok fontosságáról és az érzelmek hullámzásáról. A könyv méltó emléket állít fel azoknak az embereknek, akik részt vettek a háborúban, különösen a harcban résztvevő indián katonáknak.

A kanadai író díjnyertes regénye az első világháború idején játszódik. Főhősei indiánok, a nagynéni és súlyosan sérült unokaöccse.

Három napig tart az út a vadonba. De az indiánok nyelvén a háromnapos út a halált jelenti, amíg a lélek a testből feljut a mennybe. Ez alatt az út alatt megismerkedhetünk a jósasszony életével, s a háború borzalmaival is.

Egy nyugodt, szemlélődő krí indián asszony szavai mögé bújtatja az író a 20. század felgyorsult világának összes félelmét. Az I. világháborúban harcoló, onnan hazatérő unokaöccsét viszi a civilizációból – mely testben és lélekben nyomorékká tette – vissza a vadonba, amelyben gondtalan ifjúságát töltötte. Az út három nap csupán, de ez alatt a hajón megtett hosszú és fáradságos út alatt mindkét ember életét megismerjük. Niska, az idős vajákosasszony elmeséli, hogy nem tud elszakadni ősi gyökereitől, s csak a vadonban tudja életét élni. Unokaöccse, Xavier, akit most hoz haza, gyermekkora legjobb barátjával indult el a háborúba, melynek borzalmairól semmit sem tudtak. Sokáig együtt harcoltak, de jellemük különbözősége hamar megmutatkozott, mert Elijah örömét lelte abban, ha egy ellenséges katonát megölhetett. Ők voltak a legjobb céllövők, ők tudtak leginkább észrevétlenek maradni, s ez a háború túléléséhez elengedhetetlen. Különleges képességeikkel, mely a vadonban élők sajátja, nagy elismerést szereztek bajtársaik szemében, de Xavier nem tudott megbocsátani Elijahnak, s végzett vele. A háború azonban kegyetlen, s bár Xavier életét meghagyta, de nyomorék, kábítószerfüggő emberi roncs lett belőle. Ez nyilván egy Ken Kesely -től származó motívum a Száll a kakukk fészkéből c. világhírű regényből, ahol a történet egyik szereplője, a magát süketnémának tartó indián, Bromden végez a főhőssel, mert úgy véli, hogy lobotómiája (agylebenykimetszés) miatt képtelen azt megtestesíteni tovább az intézetben, a mivel azonosulni érdemes volt.

A regény megrázó részletességű leírás két kanadai krí indián mesterlövész részvételéről az első világháborúban. A cím, vagyis a háromnapos út a kríknél a halált jelképezi, az utat, amíg a lélek feljut az égbe. A regényben ugyancsak három napig kenuzik egy idős, indián, varázserejű nő a lövészárkokból amputált lábbal és jó adag morfiummal visszatérő unokaöccsével.

Az utazás során gyötrő emlékeik keresztezik egymást, a fiú rémlátomásaiban és a néni meséléseiben indián romantika és misztikum keveredik a háború felfoghatatlan és túlélhetetlen borzalmaival. Az ölelés helyett végül marad az ölés… 

A háromnapos út a kanadai krí indiánok nyelvén a halált jelenti, amíg a lélek a testből feljut a mennybe. De három napig tart az útja Niskának, az öreg krí vajákosasszonynak is kenuján a fehér emberek nagyvárosából, ahol heteken át várta az érkező katonavonatokat, hogy a világháborúban megcsonkult unokaöccsét hazavihesse a vadonba. Az unokaöcs nemcsak testileg, lelkileg is megrokkant: ébren és álmában egyaránt kísértik az iszonyatos harctéri élmények, melyek alól csak a morfium mámora kínál ideiglenes felmentést.

A háromnapos, monoton kenuút során egymásba fonódnak mindkettőjük emlékei: a rezervátum helyett a nomád életet választó, ítélethozó és az ítéleteket végrehajtó törzsfőnök apja nyomdokába lépő jósasszonyé és a lövészárkok poklában magát hírhedt mesterlövésszé felküzdő fiatalemberé. Ez az emlékezés tartja életben mindkettőjüket a háromnapos út másik, komorabb jelentésének örök határmezsgyéjén.

 

 

 

 

És amíg külön-külön, az egyik a másiknak, a másik önmagának meséli életét, mindvégig ott feszül a kérdés: mi történt a fiatalember barátjával, fogadott testvérével, akivel együtt járták be kisfiúként a fehérek nevelőintézetét, ifjú vadászként a vadont és született katonaként, majd morfiumfüggő roncsként a flandriai harctereket? És van-e még remény egy megújult, boldogabb életre?

A krí indiánok világáról szóló, fájdalmasan szép regény mintha titkok és misztikus összefüggések labirintusán vezetné végig az olvasót, ahol minden feltáruló csapóajtó mögött egy-egy újabb rejtély és borzalom lappangana.

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

Geopen Kiadó

Kerekes Tamás

 

 

Lovagregény


Jár alá s föl a fehér folyosón:
XX. századi Don Quijote.
Magába mélyeszti kérdőjeleit:
A kóbor lovag-faj végleg kihótt-e?

Leül, bús képét tenyerébe hajtja.
Lenne önmaga Sancho Panzája.
Elme-rengve pöcköli el a csikket –
vágyik valami új, hősi banzájra.

Kalandra éhes. Meddig tart hát
e tarthatatlan állapot?!
Tudja, ha hagynák, naponta kapna
plusz egy csillaggal új váll-lapot.

Megadón dünnyög siratódalt:
ismét kihűlt egy esztendő.
Blazírtan tűri, ha néhanapján
seggébe szalad a fecskendő.

 

Birtalan Balázs szuverén, eredeti gondolkodó, aki főként a teológia, az ontológia és a homoszexualitás origójáról nézve mond nekünk fontosakat, amelyeket én 52 év alatt még csak nem is hallottam, de már ezért érdemes volt a kötetet elolvasnom. Én minden egyéb aspektusai mellett a lírait tartom benne a legfontosabbnak, tehát számomra a szerző elsősorban költő. Ki-ki döntse el, hogy ugazam van-e, nem fog unatkozni.

Például:

Katalizátor Kiadó

 

  

Jane Austen füveskönyve

 

 

A nő még akkor is emlékszik az első csókra, amikor a férfi már az utolsót is elfelejtette

,,Egy szívesség még csak előjog, de hat már tiszteletet parancsoló dolog."

 

,,A boldog házasság tisztán véletlen dolga."

 

 

Az ember állandóan ócsárolhat valakit, anélkül, hogy egyszer is célba találna; de ha folyton csúfolódunk egy emberen, néha-néha okvetlenül ráhibázunk valami elmésségre."

 

Biztosan nincs itt olyan emberpár, akinek szíve annyira nyitva áll egymás előtt, annyira hasonló az ízlése, egybehangzó az érzése, mint annak idején nekik, akik annyi örömüket lelnék a másiknak az arcában, mint annak idején ők.

 

Kihűlt szerelem 

Csak arra gondoljunk vissza a múltból, aminek az emléke örömet szerez.

 

 

Emlékezés 

Egy s más tekintetben merőben rosszul ítélem meg a jellemet; van, akit sokkal vidámabbnak, mást komolyabbnak, eszesebbnek vagy éppenséggel balgábbnak gondolok a valóságosnál; s magam sem tudom, miből eredt, mi okozta a tévedést. Olykor az irányítja véleményünket, hogy ki-ki mit mond magáról; gyakran az, amit más mond róla, s nem szánunk időt a megfontolásra és az ítéletre.

    

 

Bölcsesség 

Minek ott a szó, ahol oly ékesen beszél a tett!

 

Bölcsesség 

Az beszél többet, aki kevesebbet érez.

  

Bölcsesség 

A belenyugvás csak akkor tökéletes, ha meghiúsult vágyaink tárgya szemünkben már veszít valamit értékéből.

  

Csalódás 

A félénkség nem más, mint ilyen vagy amolyan alsóbbrendűségünk tudata.

 

Önismeret 

Az ember boldogsága bizonyos mértékig mindig kiszolgáltatottja a vak véletlen szeszélyének.

    

 

 

A kiadó:

A népszerű romantikus regényíró, az angol Jane Austen életművéből készült válogatás az érzelmi fonákságok, a humor és a mélységes emberismeret esszenciája. A szerző eddig ismeretlen oldaláról mutatkozik meg: ugyanis az abszurd humor korai nyomait éppúgy megtaláljuk a gyűjteményben, mint az emberi gyarlóság megannyi leleplező megállapítását. A könyv a 18. századi angol társadalom görbetükre, itt-ott andalító érzelmi kitérőkkel.

 

 

 

 

 

 

 

Kerekes Tamás

A francia történelem túlélő bajnoka

 

Dörgedelmes beszédeket tart a mérsékeltekkel szemben, rendeletek pergőtüzeit zúdítja a népre. Megtorlással fenyegeti a vagyonosokat. Míg a forradalom vezérei( Danton és Robespierre) még óvatosan nyúlnak az egyház és a magántulajdon kérdéséhez, már akkor bolsevista programot hirdet, melyben leszögezi, hogy a szélsőséges helyzetek csalhatatlanok. Minden meg van engedve, amit a forradalom érdekében tesznek. Az igazi republikánust csak az a veszély fenyegeti, hogy nem jár el kellő eréllyel. Manifesztumában szerepel, hogy a gazdag ember soha nem lehet őszinte. A köztársaság csak szabad embereket akar látni, a többit kiirtja könyörtelenül. Első szószólója a kommunizmusnak:” Akinek többje van, mint a legszükségesebb, azt rendkívüli segélynyújtásra fogjuk kényszeríteni; a váltság, amit fizetnie kell, álljon arányban a haza helyzetével.” Nemcsak pénzre tart igényt: ”A haza igényt tart a fölösleges tárgyakra is, amelyeknek a haza védőinek szükségük lehet. Sok ember van, akinek rengeteg a felesleges ruhája, cipője, inge, takarója, ágyneműje van. Ezek a holmik mind forradalmi rekvirálás alá esnek. A majdani otrantói herceg majd kézzel-lábbal tiltakozni fog az ellen, hogy a dokumentum a nyilvánosságrab kerüljön, de mégsem kerülheti el, hogy az írás megjelenjen Joseph Fouché polgártárs neve alatt.

 

 

A kidó

 

Vannak alakjai a történelemnek, akik újra meg újra megmozgatják az írók-költők fantáziáját. Hogy vonzó egyéniségű, tragikus sorsú királyi nők, mint például Stuart Mária vagy Mária Antoinette ilyenek, az könnyen érthető, és magyarázatra sem szorul, hogy Stefan Zweig, a regényes életrajzok mestere miért idézte meg alakjukat. Ám azt, hogy miért esett a választása Joseph Fouchéra, a francia forradalom és a napóleoni idők ellenszenves mellékszereplőjére, az erkölcsöt nem ismerő rendőrminiszterre mint megformálandó regényalakra, azt már, érzése szerint, alaposabban meg kellett indokolnia.

 

Mint könyve előszavában írja, Fouché figurájára Balzac hívta fel a figyelmét, aki szerint a politikus "Bonapartéénál is nagyobb hatalmat gyűjtött össze kezébe az emberek fölött". Zweiget tehát érdekelni kezdte ez a zseniális kaméleon, aki pályafutását szerzetesrendbeli tanítóként kezdte, de két év múlva, 1792-ben, már templomokat fosztogatott, aki a nép képviselőjeként rábólintott XVI. Lajos kivégzésére, majd pár évvel később milliomos lett, aztán a császár kegyelméből Otranto hercege. Szolgálta-elárulta Napóleont, egyengette a restauráció útját, ám a Bourbonok visszatérése után kitelt a becsülete, és utolsó éveiben bele kellett törődnie, hogy újra szürke kisember, amilyen volt fiatal korában.

 

Csupa ellentmondás életút, pálfordulások sorozata. Zweig, saját megfogalmazása szerint, pusztán "lélek-kutató szenvedélyből" írta meg Fouchénak és benne "egy még meg nem világított, de igen veszedelmes fajtának, a Diplomatának annyira hiányzó és szükséges biológiáját". 

Európa Kiadó

 

 

 

Chaplin

 

„ Jack Jonest ismerik errefelé,

mégsem látod a piactéren őt,

Nem volt nekem semmi bajom, de nem ám,

Az ágrólszakadt Jackkel azelőtt,.

De amióta azt a rakás pénzt örökölte,

Mondhatom, nagyon megváltozott,

Úgy bánik a volt haverokkal,

Hogy fáj a szívem és utálkozok.

A Telegraphe-ot olvassa vasárnap,

Valaha a Star volt a lapunk.

Amióta feltört ez a Jack Jones,

Becsszóra, azt sem tudjuk, hogy hol lakunk.”

 

 

A többször elmegyógyintézetbe került, valaha szubrett édesanyját utánozta a gyermek Chaplin a színpadon, mert édesanyjának hirtelen elment a hangja. A cigány nagymamával is rendelkező, alkoholista édesapjával bíró kisfiú csak dicsőségvágyat örökölhetett otthonról,  semmi mást. Az ingyen levesen és könyöradományokon élő család többször kénytelen a két fiút menhelyre adni. Átmeneti időszakokban az iszákos, volt színész édesapára bízza a gyámügy a két gyermeket, de Mr. Chaplin csak ritkán jött haza. Szerencse akkor köszönt a családra, amikor Sidney, Chaplin bátyja elhelyezkedett a tengerészetnél. Ő maga egy nyolctagú sztepptáncos csoportnál vállal munkát, fél koronát kap hetenként. Chaplin nem egy szokásos self mad man történetet írt, noha az ő nevével nyilván az is elkelt volna. Chaplin képes az önéletrajzát olyan elemekkel színesíteni, ami vérbeli íróra vall.- Egy társa a truppban négy évig gyakorolt azon, hogy az állára állított biliárddákóra földobott egy golyót. Amikor az egyensúlyba került, jöhetett a másik, s a mutatvány végén már négy biliárdgolyó állt a dákó tetején.

Az impresszárió azt mondta neki, hogy túl gyorsan csinálja, így túl könnyűnek látszik. Előbb told el párszor, aztán csináld meg.

A bűvész csak nevetett és azt válaszolta:

” Még nem tudom annyira, hogy eltoljam.”

Miközben eleven részletességgel ábrázolja hányódását a különböző truppok világában, korfestéshez is tehetsége van: „Az 1889-es év a barkóéve volt: tenyésztek a barkós királyok, államférfiak, katonák és tengerészek. Krügerek, Salisburyk, Kitchenerek, Vilmos császárok és krikettjátékosok. A hihetetlen pompa és a lehetetlenségek, az óriási vagyonok és a nyomorúság, valamint a bárgyú politikai elvakultság idejét éltük, erre ismerhettünk a sajtóban, a karikatúrákon. De Anglia sok megrázkódtatást és felháborodást kibírt. Néhány búr paraszt az afrikai Transvaalban fellázadt, és a kövek ész sziklák közt tüzelni kezdett nagyszerű célpontot nyújtó piros mundéros katonáinkra. A Hadügyminisztérium elértette a figyelmeztetést, és az egyenruhát gyorsan khakiszeínűre cserélte. Ha ez kellett a búroknak, akkor megkapták.”

Aki elolvassa a művet, amit őszintén remélek, fel fogja fedezni Chaplin személyiségében, hogy milyen gyorsan vágott a nyelve, s nem hagyott ki parádriposztot, amire való hajlamát feltehetően örökölte. Tanúja volt gyermekkorában a következő jelenetnek. Anyja civakodott a szállásadónőjével.

 

Volt idő, amikor apja halálakor, mivel a temetést a gazdagabb rokonok fizették és őket nem hívták meg a halotti torra, a holt édesapa papucsából kiesett pénzen vehetnek maguknak aznapra élelmiszert.

Aki eljut addig a passzusig, hogy „Családunk erkölcseit az átlag mértékével megítélni ugyanolyan ostobaság lenne, mint hőmérőt dugni forrásban lévő vízbe” -az már nem fordul hátra és folytatni fogja az olvasást.

Egy biográfia önkéntelenül is szelektál. Én korábban azt hallottam, hogy főkkel nőkkel szemben Chaplin ritka nagy gazember volt. A rá nézve kínos részletek döntő hányadát Chaplin kigyomlálta a könyvéből. Zavaró mozzanat azonban mégis akad. Mint például az, hogy egyszer egy vacsorán, egy ebédlőben összeverekedett egy hivatásos ökölvívóval. Mivel egy szállodában laktak történetesen, abban egyeztek meg, hogy később otthon folytatják. Így is lett, félmeztelenre vetkőztek egy szállodai szobában és addig verték egymást, amíg már a csillárról is vér csöpögött.

Jószerencséje Chaplint Amerikába küldi és a filmiparban próbálkozik.

Megismerkedik Mr. Ellswortht –tal, aki nagy tekintélynek számított az irodalomban, a pénzügyekben, a politikában és pompás volt a humorérzéke, de Chaplin kerülte. De egyszer az így szólt hozzá:

„-Na, kisöreg, még mindig nem fogott hozzá?

-Még nem- nevettem kényszeredetten.

-Persze, ahhoz mulatságosnak kellene lennie.

Mivel elég sokat nyeltem már ettől az úriembertől, adagoltam neki egy keveset a saját orvosságából:

-Hát, ha fele olyan mulatságos leszek, mint ahogy maga kinéz, nem lesz hiba.

-Afenét! Szarkasztikus egy ember! Ezért meghívom egy pohár italra.”

 

 

Számomra a legnagyobb meglepetést az jelentette(persze rájöhettem volna magamtól is), hogy az épp gyermekcipőből kinövő filmgyártásnak Chaplin milyen szorgalommal látott neki. Az ő sikere csak részben táplálkozott abból, hogy sikerült kitalálnia egy mulatságos figurát, ami rezonált a korára, de részletekig menően tanulmányozta filmkészítés minden mozzanatát a vágástól, a világításig, maga is gyakorolva ezeket saját filmjein, s ennek az irgalmatlan, befektettet munkának is volt köszönhető világhírű sikere.

 

Kerekes Tamás

 

Charlie Chaplin: Életem

Európa Kiadó

 

Emberi beszámoló az emberségről. Ez Charles Chaplin önéletrajza.

Keresetlen őszinteséggel írja le keserves gyermekkorát, küzdelmeit és vívódásait, sikereit és kudarcait, művészi pályafutását és magánéletét, szerelmeit, csalódásait, reménységeit. Szerényen, de művészete tudatában fogadja, hogy szárnyra kapja a világhír, milliók kedvence lesz, filmjei milliós bevételeket érnek el, és meghozzák a gazdagságot, de változatlanul a kisember kínjait és örömeit ábrázolja a vásznon.

A sok ünneplésre ismét csalódás, meghurcoltatás következik; összeütközésbe kerül a hivatalos Amerikával, úgy érzi, a közönség sem a régi már… Kedvét veszti, és visszatér Európába. Harmadik feleségével és nyolc gyermekével Svájcban telepszik le.

Erről szól a könyv, de több ennél: művészi hitvallás, bátor emberi kiállás. Jellegzetes karcolatokban fest le nagy egyéniségeket, akikkel összehozta a sors: Churchillt, Einsteint, Nizsinszkijt, Rooseveltet, filmsztárokat, írókat és más politikai és művészi nagyságokat.

Aki nevetett és könnyezett Chaplin filmjein, önéletírását is bizonyára érdeklődéssel olvassa majd.

 

A Testvériség

 

A kis híján ötszáz oldalas, térképpel és szómagyarázattal ellátott kötet (én is hasznát vettem, történelem szakos tanár létemre) a teljes középkor átláthatóságát célozta meg, Ken Follett- ra hasonlítván ehhez (Katedrális, Az idők végezetéig).

Eleinte az egyiptomi rabszolgahadak ütközetén izgulhatunk a mongolokkal szemben, aztán ott történik egy puccs, és a szultánt megölik, majd a kora középkori Párizsban és Londonban találjuk magunkat, templomosokkal, katharokkal, és a középkori élet színes, széles hömpölygésű epikával megörökített prózájában. Ám nemcsak az derül ki, hogy a templomosok közt is van egy kisebb, szűkebb csoport, de van a beavatásukról, missziójukról, ceremóniájukról egy kötet, mely eltűnik, ami óriási veszedelmet idézhet elő. Akinek a kezébe kerül, az orgyilkos nyílvesszejétől el is esik. Ám nemcsak a fegyverhordozók gyakorlatozásáról, a kamaszok harci felkészüléséről olvashatunk, ám meghökkentő, hogy az író mennyire közdelemmel terhesnek mutatja be a mindennapi életet, mint ami nem más, mint gyilkos harc, mindenki mindenki ellen, tele intrikával, büntetéssel, zsarolással. S közben állandóan előrejutnak egyesek a ranglétrán. Az egyiptomi seregben harcoló harcos szultánját megölve maga lesz a legfőbb úr. Jellemző, hogy maga a szultán is végezni akar az ellenfelével. A mongolok felett aratott győzelem a mohamedánokat a kereszténység ellen hangolja. Még többet akarnak a zsákmányból. A másik oldalon az elzálogosított koronaékszerek, amelyek elrablására tett sikertelen kísérletet is mesterien ábrázolja az író, emiatt kerül pénzszűkébe a kincstár, aminek feltöltését egy újabb kereszteshadjárat megindításától remélik. A regényben sok a kiskorú, árván felnövő szereplő, ez is fokozza a rivalizáló hangulatot, annak érzetét, hogy ebben a világban csak mások letaposásával lehet célt elérni. De tanúi lehetünk bimbózó szerelemnek is.

Sok a színes zsánerfigura. A szaracén jövendőjós. Az arab, aki a templomosok közt is biztonsággal mozog, templomszolgák, fegyvermesterek. A könyv lényegében a Dan Brown által kijelölt úton halad, itt is találunk szaszasszin bérgyilkosokat, Grál könyvet, titkos társaságot, de történelmi felkészültsége, mesélőkedve, széles társadalmi tablója miatt nem kell attól aggódnunk, hogy az olvasó akár egy percig is unatkozni fog.

 

Kerekes Tamás

 

Szíria izzó pusztáitól Párizs és London mocskos sikátoraiig – A Test­vériség Will Campbell történetét beszéli el, aki az ármány, a szenve­dély, a politika és a háború korában vált felnőtté.

Willt kisgyerekkorától kezdve a nagy hatalmú Templomos Lovagrend szokásai szerint nevelték. Múltjának tragédiája beárnyékolja jövőjét is. Hosszú, kemény tanulóévek várnak rá a mogorva tudós, Everard szárnyai alatt, mielőtt egyáltalán esélye nyílna rá, hogy lovag legyen. Miközben megpróbál megfelelni a Templom szigorú előírásainak, Willnek sok mindent meg kell értenie: a saját múltját, az Everardot övező veszélyes rejtélyt, és zavaros érzéseit Elwen, az erős akaratú fia­tal nő iránt, akinek az útjai valahogy mindig keresztezik az övét.

Mindeközben új csillag kél Keleten. A könyörtelen harcos és zseniális hadvezér, az egykori rabszolga, Bajbarsz kora egyik legnagyobb tá­bornoka és uralkodója lett. Saját sorsától űzetve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felszabadítja népét hazája európai hódítóinak rabságá­ból.

A Testvériség feszültsége és izgalmas akciói zseniálisan idézik fel azt a civilizációk közötti összecsapást, amit Nyugaton keresztes háborúknak neveznek. Robyn Young számos szereplőt felvonultatva mutatja be a mindkét oldalon fellelhető kapzsiságot, nagyravágyást és vallási fana­tizmust, illetve bátorságot, szeretetet és hitet.


A SZERZŐ

Robyn Young Oxfordban született és Midlandsben, illetve Devonban nőtt fel. Dolgozott rendezvényszervezőként, zenei ügynökként, befek­tetési tanácsadóként és kreatívírás-tanárként. A Sussexi Egyetemen szerzett diplomát kreatív írásból, jelenleg Brightonban él.

 

 

 

Robyn Young: A Testvériség

Gold Book Kiadó

 

 

A levegő a legfőbb nehézség

 

Esnault Pelliere és André Hirsch urak asztronautikai díjat alapítottak, mert ideájuk szerint szégyen és gyalázat, hogy már nem ott vagyunk. A dolog hivatalossá vált, szakirodalommal, szervezettel, hivatalos helységgel, telefonnal, irodaszolgával. A kuratóriumnak néhány Nobel díjas is tagja. Meglepő, hogy Cook még nem tagja az igazgatótanácsnak. Ez az egyetlen körülmény, ami szkepszissel tölthet el. Egy utazás, aminek a végcéljánál nem áll aranybetűs sapkával a fején egy Cook-hivatalnok, nem szeriőz.

 

A szakvéleményt már csak a légzés izgatja, az utazás másodlagos. Az összes nagy dolgok így kezdődtek. Róma alapítása, a kereszténység, Amerika felfedezése, a világháború:e gy igazgatótanáccsal, aminek vállalkozó szellemű urak voltak a tagjai, akik elhatározták, hogy a dolog jó, és meg kell csinálni. Ha az igazgatótanács szerencsés összetételű, van ideje ülésezni, a végén meg is csinálja, amit akar. El fogunk jutni a Holdba, előbb vagy utóbb. Igenám de egy másik aviatikai igazgatótanács bejelentette, hogy a kereskedelmi aviatika megbukott, mert az csak 16 000 méteres magasságban rentábilis, de az is csak úgy, ha elered a pilóta orra vére. A vezetőjük papírral és ceruzával ki is számította nekem, hogy New York-Párizs útjának megtételéhez, azaz Lindbergh útjához három kilométeres magasságban harminchat órára volt szükség. Tizenhat kilométeres magasságban egy ötszáz lőerős gép minden veszély nélkül három óra alatt meg tudja tenni. Ez az ember az interasztrális utazásról, mint valami elintézett attrakcióról, a hideg őrülteknek azzal a nyugalmával beszélt, ahogy Kolumbusz magyarázhatta a maga kirándulásainak lehetőségeit az embereknek, akik biztosan tudták, hogy a Földet egy elefánt tartja a hátán. És amíg csak itt röpdösünk, két-három kilométeres magasságban, a repülés változatlanul sport marad. Tizenhat kilométeres magasságban már üzlet. Csak a légzés,

Most, hogy egy komoly igazgatótanács kezd komoly szuszogással a csillagok felé lélegzeni, nem árt megcsinálni a kalkulációját a Vénusz üzleti távlatának. Holnapra már riport lehet a Vénuszból. És holnapután egészen jó üzlet lehet belőle-exportpiac és kereskedelmi kikötő.

 

Kerekes Tamás

 

www.tollal.hu

Márai Sándor: Kuruzslók hajnala

 

Helikon Kiadó

Posztmodernek figyelem

Folytatásos recenzió

 

 

Márai feltehetően a noveau roman-nak később elkeresztelt francia irodalmi irányzat korai hajtásairól ír-megejtően.

Villiers de l’Lisle Adam 1870 körül társaságban említette, hogy banalitikai( bocsánat-analitikai- Kerekes Tamás) regényt akar írni, aminek a cselekménye annyi, hogy egy kisburzsoá, egy rentier, vasárnap kirándul vidékre, s csak a vonatban veszi észre, hogy otthon hagyta a pénztárcáját. -No és? -kérdezték a hallgatók. -Ostoba kérdés, felelte a szerző, ha történne még valami, akkor egy második kötetet írnék.

Valami furcsa, enyhe idegenkedés, szinte megvetés az, amivel az új francia regény mellőzi a külső, bővérű, sokfigurás, fogható akciót-ugyanakkor, amikor az egzotikum talán soha oly fontos deus ex machina a francia regényben nem volt, mint éppen ma, 1927 és 1928 regényeiben. Ezek a hősök, akiknek bajuk van Európával, vagy egy nővel, vagy a pénzzel, vagy a faji kérdéssel, vagy szexuális problémákkal, előszeretettel menekülnek Indiába, Polinéziába, vagy Kongóba ahhoz, hogy a regényélményt, ami esedékes, suhogó pálmák és vonító hiénák távlatában adják elő.( Itt eszembe jut Gerlóczy Márton nagyszerű, új tengerész-kalózregénye, a Szabadok testvérisége.   Az a szerző, akit a magyar írótársadalom nem kisebb személyisége avatott íróvá, mint Jancsó Miklós -Kerekes Tamás). Ez az akciót pótló staffage -folytatja Márai, az, ami az olvasóval szemben megkönnyíti az író analitikai munkáját-egy pusztán szexuális problémát szívesebben fogad el a publikum, ha sakálok vonítanak hozzá egy sáslevélből összefont kunyhóban, mint ha a telefon csenget hozzá egy harmadik emeleti lakásban, Párizsban. És aztán a menekülés, mert Európában esteledik, amint ezt tudjuk és hallljuk. Ettől a staffage-től függetlenül marad a jó öreg, kipróbált cselekmény; az ember, aki a bőre alatt titkokat és nyavalyákat hordoz, s aki talán mégis gyógyítható, csak jó mélyen bele kell hasítani. Ez a boncolási eljárás az, ami ezekben az új  regényekben radikális, lenyűgöző, hideg, fölényes és megkapó. Kár, hogy a páciens a végén többnyire belehal.

Az még semmi, hogy belehal, hanem többnyire leprában hal bele-a lepra, az a minimális effektus, amivel az új francia regény dolgozik-, egy valamirevaló francia író ma már nem is adja leprán alul, ha tart a reputációjára valamit. A leprát Claudel fémjelzése vezette be a francia irodalomba, s a lepra és a leprához hasonló effektus az új regénynek mindennapos betevő falatja, ami nélkül az egész cselekmény elsorvad és éhen hal.

Ha húsz-harminc év előtt egy regényben itt-ott agyonvertek egy öreg uzsorásasszonyt, egész generációk suttogtak az irtózatos bűntény lelki motívumairól évtizedeken át. Ma a legtöbb kiadó fejcsóválva utasít vissza egyszerű kéjgyilkosságokat, amiket világtól elmaradt vidékeken írnak fiatalemberek, amit arcuk verejtékében írnak meg regénynek. A kéjgyilkosság alapfeltétele az, ma, hogy Polinéziában történjen a kunyhó előtt, ahol a kéjgyilkosság folyik, egy leprás és egy elefántiázisban szenvedő háziszolga tarokozzanak. A pestis egy kissé lejárta már magát. Ezzel szemben a gyermeköngyilkosság aztán olyan nélkülözhetetlen, mint régebben a nagymama, aki süket és nem érti pontosan, amit a fiatalok mondanak neki.

Mindez nem baj, de érdekes.

Minden szimpatikus líraiság mellett el lehet valahogy képzelni az új regényt, hogy az analízis majd közeledik egyet az akcióhoz és viszont-s így, tudomány és művészet karöltve sikerrel immunizálják a leprát.(Márai Sándor)

A halálpublicitással folytatjuk.

Reklám után visszajövünk

 

 

 

 

 

Kerekes Tamás

 

 

A Helikon Kiadó több kötetbe gyűjtve adja közre Márai Sándornak eddig csak a nyomtatott sajtóban megjelent írásait.

 

Pályája igazi kezdetétől, 1919-től a német csapatok 1944-es magyarországi megszállásáig írja tárcáit, tudósításait. A lehetetlenre vállalkozik, amikor naponta akár két-három írással is jelentkezik: a keltezéssel ellátott napi sajtóban megragadni a végtelent és maradandóvá tenni azt, ami elenyészik s mindezt az írott szó felelősségének tudatában... Nem az eseményt írtam meg, hanem azt, amit bennem mindenkor kiváltott – nyilatkozta A Reggel című lapnak.

 

Legtermékenyebb írói korszaka az 1930-as évekre esik. Ekkorra szinte megkerülhetetlenné válik: tárcaíróként a legjobbak között tartják számon. Éppen az a titka a két világháború közötti magyar publicisztika magas színvonalának, hogy a cikkeket neves írók jegyzik.

 

Jelen kötet 1928–1930 közötti időszakának írásaira is igaz, hogy: Általában jobb szeretem azt a fajta újságírást, amely hasonlít a költészethez, mint azt a költészetet, amely hasonlít az újságíráshoz. […]

 

 

 

  

Gyermekkorában egy vasúti kocsi folyosóján annyira nem bírt magával, hogy a csomagtartóba kapaszkodva lógott lefelé, vakarózott, és azt állította, hogy ő egy orangután, mindaddig, míg rendőrrel nem fenyegették meg. Azok közül való volt, akiről elhitted, hogy öregen jött a világra. Az etoni kollégiumban egyszer társai közt megjegyezte, hogy szerinte a világtörténelemből a keresztrefeszítésből húzták ki a legtöbb pénzt, és mégis úgy kell beszélniük róla, mintha azt kívánnák, bárcsak ne történt volna meg. Diákkori homoszexualitását később sikeresen  elfojtotta, mert megverték, mert késett a közös imáról. Etonban Aldous Huxley az egyik tanára, de ő inkább krikettmérkőzésen saját magazinját árulja, amivel egy kisebbfajta vagyont szerzett, mint diák. Burmai életéről szólva Mandalayt barátságtalan városnak festi le, mely poros, kibírhatatlan, meleg és öt dologgal dicsekedhet, valamennyi pé-vel kezdődik: pagodák, páriák, prostituáltak, papok és patkányok. Mivel rendőrtiszti vizsgáin minden sikeréért ezer rúpiát kapott, anyanyelvén kívül másik nyolc nyelvet is megtanult. Egy kis amerikai motorbiciklivel furikázott a csendőrlaktanya körül. Egyszer nekihajtott a kapunak, mert későn vette észre, hogy zárva van. Hogy elkerülje a balesetet, a magasságát hívta segítségül: egyszerűen felállt, és kiengedte a két lába közül a motorbiciklit, amely nekirohant a kapunak, és feldőlt. Burmában megtanulta, hogy hogyan távolodjon el a gyarmati rendszertől, és hogyan tegye jóvá azt, amiről azt gondolta, az ő bűne. Burmai állásáról való lemondásában ott van majdani önpusztításának gyökere, melynek csak kísérő jelensége, hogy a csikorgó télben sem hordott soha télikabátot, vagy sapkát. Bűntudata miatt válik csavargóvá, ócskásnál vásárol néhány szakadt göncöt, de igyekeznie kell, hogy előkelő akcentusát elrejtse. Saját szórakozását a párizsi, majd londoni nyomorgásban találta meg. Párizsban majdnem meghal egy influenzarohamban, míg kórházban van, szobáját kirabolják. Azzal próbálkozik, hogy halat fogjon a Szajnában és galambot a Luxemburg kertben. Körúti padokon éjszakázik a hidegben, ahol még a karfa is belevág az ember húsába. A szűkölködésben töltött évekből önbizalmat és iránymutatást kapott. Túl rövid haját a Fleet Street egyik IRA-as anarchista fodrász segítségével formálta meg. 1933.-ban vette fel a George Orwell nevet, és ettől fogva írásaiból élt. Első kötete a Csavargóként Párizsban, Londonban-t több kiadó elutasította, s az író annyira elkeseredett, hogy művéből már csak a gémkapcsokat akarta megtartani, de aztán 1933-ban egyszerre jelent meg Londonban és New Yorkban, 1500 példányban, de már ugyanabban a hónapban újabb 1500 példányt kellett kinyomatni. Könyvének egyik főhőse Jules, egy magyar pincér, akinek az a politikája, hogy olyan keveset dolgozik, amennyire az csak lehetséges. Ekkor vált szenvedélyévé, hogy képes legyen napi hat frankból megélni, s lyukas zokniját, ahol kilátszik a bőr: befesti. A két ország nyomorgóinak különbségét így láttatja: Anglia a teaforraló és az állami munkaközvetítő hivatal hazája, Párizs a bisztróé és a kulimunkáé. A szegénységben szerinte nem az a legszörnyűbb, hogy az ember szenved tőle, hanem hogy elsorvasztja őt. Rejtett iróniája révén az is feltárul, hogy a koldulás tulajdonképpen nehéz munka. A kötet meghozza neki a párizsi alvilág másik jeles szakértőkének, Arthur Millernek a barátságát, sőt a spanyol polgárháborúba Orwell abban a bőrkabátban megy el, amit Millertől kap, sőt azt viseli, amikor átlövik a torkát egy ütközetben. Amikor visszaköltözött Londonba, a Pond Street-i negyedben kapott lakást. Mrs. Westrope megkérdezte tőle, hogy milyen különleges kívánsága lenne, mire Orwell azt válaszolta, hogy, „Amit legjobban szeretnék, az a szabadság.”

 Minden egyéni szenvedése mellett (gyógyíthatatlan tüdőbeteg volt) támadta az imperializmust, a kapitalizmust, a sztálinizmust, a totalitarianizmust, a fasizmust, a kommunizmust. Letiltotta második és harmadik regényét, mert nem látta bennük tisztán a politikai célt. Egészsége felőrlése ellenére dolgozott azon, hogy évi 150 ezer szót kitermeljen.

Az Állatfarm és az 1984 c. regénye 40 millió példányban kelt el, több, mint hatvan nyelven. Az írónak soha nem volt saját háza, sem egy tisztességes autója, és élete utolsó éveiben is maximum 100 fontot keresett, amiről ő úgy gondolta, hogy elég a kényelmes megélhetéshez. Utolsó regényének sikere után kénytelen volt könyvelőt felvenni.

S ebbe a kapitalista manőverbe a XX. század legnagyobb kritikusa bele is halt

 

Kerekes Tamás

 

Európa Kiadó

Jeffrey Meyers, a tapasztalt életrajzíró ebben a könyvében annak az embernek személyes élettörténetébe ássa bele magát, aki a huszadik századi irodalom legnagyobb látomásos utópiáit írta. Meyers George Orwell Complete Works című művének új kiadását, valamint barátokkal és családtagokkal készített interjúit veszi alapul, a londoni Orwell Archívumban lévő, eddig kiadatlan dokumentumok fölhasználásával pedig új megvilágításba helyezi a különc angol írót. Orwell, a hanyatló brit birodalom gyermeke elutasítja a fullasztó osztályrendszert, amibe beleszületett, és írásain keresztül újfajta társadalmi tudatosságot teremt, amely azóta is jelen van a modern értelmiség gondolkozásában. Meyers munkája feltárja a látnok-író emberi gyengeségeit is - gyermekkori bizonytalanságait, politikai dilemmáit és a nőkkel való, sok problémával teli kapcsolatát. Az az Orwell-portré, amelyet ez a könyv megfest, sötétebb, de sokkal árnyaltabb, mint az eddigiek.