A Lakoma óta nemigen írtak igazi filozófiai regényt. Amit Voltaire Candid-járól hallottunk, az  töppedt babapiskóta ahhoz a nyugtalanító komplexumhoz képest, ami paradigmaváltás a műfaj történelmében. Jó és rossz, manicheizmus, teodeica, az ipari forradalom új értelmezése, az áramlat. Mintha Csikszentmihályi Mihály, Toeffler, Ken Follett, Karl Barth és Horkheimer írt volna egy csavaros, izgalmas, nyugtalanító regényt, melynek olvastán magam is örvénybe néztem. A hatvanadik oldalnál ittam két kupica jagermeister-t, de utána csípőfogóval kellett leválasztani a csillárról. Észbontó, és KIHAGYHATATLAN. Most már tudom, hogy azért jó a skizofrénnek, mert soha nincs egyedül.

 

Kerekes Tamás

 

 

 

A Nagy Felejtés 

(Birtalan Balázs fordítása)

 

Nem tudom gondoltatok-e valaha is arra a különös dologra, hogy egész életünk folyamán kultúránk oktatási és egyéb személyiségformáló intézményeiben álatalában csak egyszer találkozunk Szókratész, Plátó, Euklédiusz, Arisztotelész, Hérodototosz, Augusztinusz, Machiavelli, Shakespeare, Descartes, Rousseau, Newton, Racine, Darwin, Kant, Kierkegard, Tolstoj, Schopenhauer, Göthe, Freud, Marx, Einstein és más hasonló horderejű kiválóságok munkáival de ugyanakkor évente, havonta, hetente és sokszor naponta is találkozunk Jézus, Mózes, Mohamed és Buddha tanaival. Miért van az, hogy negyedévenként kell a könyörületről tanulnunk míg a termodinamika törvényeiről életünkben általában csak egyszer. Miért él az a felfogás, hogy a karácsony mélyebb értelmét nem elég egyszer felfognunk, hanem az erre vonatkozó prédikációkat minden évben ismételten, év-év után újra és újra meg kell hallgatnunk? Vagy miért kell az istenfélő jámbornak – aki úgyis betéve ismeri a szentírást – szüntelenül ismételnie az erre vonatkozó tanokat, megállás nélkül, hét-hét után, nap -nap után?

Fogadok, hogy ha van fizikus az itt jelenlévők között, nem tartja ágya mellett Newton Principia-ját. Lefogadom, hogy a köztetek lévő csillagászok felébredéskor nem nyúlnak azonnal Kopernikusz De revolutionibus orbium coelestium c. munkája után úgy mint ahogy a genetikusok sem áldoznak naponta egy órát a The Double Helix áhítatos tanulmányozására, az anatómusok nem fognak éjjelente fejezeteket olvasni a De humani corpis fabrica-ból és a köztetek lévö szociológusok sem hordozzák magukkal mindenhová a Die protenstantische Ethik und der Geist des Kapitalismus egyik nagyra becsült példányát.  De nagyon jól tudjátok, hogy százmillió ember lapozgat naponta a szent könyvekben, melyeket az élet folyamán újra és újra elolvasnak az elejétöl, a végéig, nem is egyszer hanem tucatszor, többtucatszor is.

Gondolkoztál-e már azon, hogy a klérusnak miért kötelessége napi rendszerességgel istentiszteletet tartania? Miért kell hitüket naponta bizonyítaniuk a számtalan vallás és szekta képviselőinek? Olyan nehéz lenne megjegyezni azt, hogy Allah az Egy élő Isten, vagy hogy Krisztus kereszthalállal váltotta meg bűneinket? Egy életen át naponta ismételésre szorulna? Végülis tudjuk, hogy ezeket a dolgokat nem nehéz megjegyezni. Azt is tudjuk, hogy a hívők nem azért járnak templomba, mert egyébként megfeledkeznének Krisztus irántuk érzett szeretetéről. Ők egyszerűen hallani akarják a vallás tanait, újra és újra és minduntalanul. Igénylik hallani, újra és újra és minduntalanul. Tudnak élni a termodinamika törvényeinek ezerszeri meghallgatása nélkül, de képtelenek úgy élni, hogy ne hallanák istenük törvényeit akár tízerszerzer is elismételve.

Néhány éve, amikor elkezdtem fellépéseimet hallgatóközönségem előtt, volt egy naiv elképzelésem miszerint fontos lenne, valóban úgy hittem lényegesen fontos, mindent csak egyszer elmondani. Akkor még csak halványan értettem, hogy egyszer kijelenteni valamit egyenértékű a hallgatással. Az embereknek például fontos a termodinamika törvényeit egyszer megtanulni és tudomásul venni azt, hogy ezek a törvények valahol teljes bizonyossággal fel vannak  jegyezve arra az esetre, ha netán valakinek újra szüksége lenne rájuk. De vannak más nagyságrendű emberi igazságok is, melyeket artikulálni kell újra és újra, ugyanazokkal a szavakkal vagy más szavakkal, mindíg ismételve, újra és újra.

Talán tudjátok, hogy itt ebben az épületben (Der Bau)ezidáig még nem léptem fel. Mégis lehetnek köztetek olyanok, akik már résztvettek valamely más előaadásomon és most azon tanakodnak, hogy vajon hol hallották ugyanezeket a dolgokat korábban, talán Salzburgban, Drezdában vagy Stuttgartban vagy Prágában netán Wiesbadenben? A válaszom igen, hallhattátok már ezeket a beszédeket korábban is. Amikor Jézus Galileában prédikált, voltak olyanok, akik ugyanúgy kérdezgették, vajon hol hallották már őt ugyanúgy szólni, Caperneumban vagy Jeruzsálemben, Judeában vagy Caesarea Philippiben? Természetesen hallhatták őt beszélni mindezeken a helyeken. Az evangéliumok tanubizonysága szerint a Jézus szájából nyilvánosan elhangzottakat, egy legfeljebb három órás előadásban össze lehetne foglalni és ha Jézus nem ismételte volna meg mondandóit, akkor nyilvános fellépései 99 százalékában hallgatni kényszerült volna. 

Bárhol a világon, keleten vagy nyugaton odamehetsz egy idengenhez, és ha azt mondod neki „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked”, meg fog érteni. Lehet, hogy nem fog komolyan venni vagy nem fogad szívesen, de biztosan megért majd. Megdöbbenéssel kellene konstatálnod a tényt, hogy megért de nem lepődsz meg különösebben, mert gyermekkorodtól kezdve több százezerszer vagy milliószor is hallottad e szavak megértését előkészítő leckéket. Azonnal tudod, ha hallod, mit jelent megmenteni valaki lelkét, attól függetlenül, hogy hiszel-e az üdvözülésben vagy sem. Azt is tudod világosan, hogy az üdvözülésnek általában feltételei vannak. Vannak bizonyos szertartások is, melyek hozzásegíthetnek az üdvözüléshez, például a baptistáknál az utólsó kenet, a bűnbánat szentsége, rítusos ceremóniák, vagy valami egyéb. Másflől üdvözülhetünk belső elhatározás következményeként, is mint például a bűnbánat, szeretet, Isten kegyelmébe vetett hit vagy meditáció által. Továbbá  azt is tudjuk, hogy az üdvözülés feltételei univerzálisak: bárki üdvözülhet, mert mindenki számára működik. Noha az üdvözülés nem találmány tárgya, nem is fejlesztés vagy tudományos laboratóriumi kísérlet eredménye, hanem inkább Isteni útmutatás, amit talán valaki transzcendens tudati állapotban fogott fel, tudjuk, hogy működik. Bár felsőbb szent megnyilatkozásból ered, az eljárás közönséges halandókra is vonatkozik, ami megmagyarázza, hogy akár egy hétköznapi  ember is elmondhatja bárkinek.

A kijelentés miszerint „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked” szűkszavú, de mégis megérted. Azért van így, mert aki alapos és felkészült világnézettel rendelkezik,  annak magától értetődő, hogy minden ember természetszerűen kárhozattan születik és mindaddig úgy is marad, amíg a szükséges rítus vagy belső elhatározás meg nem változtatja azt. És mindazok, akik meghalnak, még mielőtt üdvözülhetnének elszalasztanak valami lényegesen fontosat, vagy az örökkévaló boldog mennyei életet Isten oldalán, vagy az örökös születés és halál körforgásából való kitörés lehetöségét.

Mivel születésünktől kezdve arra tanítottak, hogy mindezt megértsük, egyáltalán nem csodálkozunk, ha valaki odalép és azt mondja „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked”. A lélek megmentése olyan nyilvánvaló és normális mint a naplemente vagy az eső. De vajon hogyan fogadná ezeket a szavakat olyasvalaki, aki egy olyan kultúrából származik, ahol nincs semmiféle elképzelés arról, hogy az emberek kárhozottan születnek  és hogy üdvözülésre szorulnának. Egy ilyen, számunkra teljesen nyilvánvaló mondat, számukra teljesen értelmetlen és felfoghatatlan. Egyetlen szavát sem értenék. 

Képzeld, mennyi munkádba kerülne felkészíteni  egy ilyen kultúrából származó egyént arra, hogy megértse a fenti mondat jelentését. Meg kellene őt győznöd arról, hogy minden emberi lény tökéletlen állapotban születik és üdvözülnie kell. Azt is meg kellene magyaráznod, hogy, mit jelent nem üdvözülni meg azt is, mi az üdvözülés értelme. Meg kellene őt győznöd arról, hogy az üdvözülés nagyon fontos – tulajdonképpen a világ legfontosabb dolga. Azt is be kellene bizonyítanod neki, hogy hatékony módszerek állnak rendelkezésünkre az üdvözüléshez vezető úton. El kellene mondanod, honnan származik a módszer és hogy miért működik. Azt is el kellene magyaráznod, hogy ő maga is gyakorolhatja a módszert mely ugyanúgy működik majd számára is mint bárki más számára.

Ha el tudod képzelni az ilyen vállakozás nehézségeit, akkor megértheted milyen buktatókkal találom szembe magam hallgatóságom előtt. Ritkán adódik csak meg a lehetőség egyszerűen szólnom és egyenesen azt mondanom, amire éppen gondolok. Először minden alkalommal le kell fektetnem azon gondolatok alapjait, melyek bár nyilvánvalóak számomra, hallgatóimnak teljesen idegenek.

Minden hallgatómnak minden egyes alkalommal fel kell hívnom rá a figyelmét, hogy létezik egy, a szüleinktől örökbe kapott kulturális öntudatunk, melyet mi is továbbadunk majd gyermekeinknek. Ez a bizonyos kulturális öntudat egyértelműen és biztosan épül arra a világmértű Nagy Felejtésre, mely civilizációnk elmúlt évezredeiben történt. Hogy mi történt ezekben az előző évezredekben? Nos az történt, hogy a neolitikumi (újkókör) gazdálkodó kommúnák falusi közösségekké alakultak, majd ezekből a községekből városok lettek és később a városok királyságokba szerveződtek. Ezen eseménysorozat velejárói voltak a napszámosok és a kézművesség megszületése, a regionális és a régiók közötti árucsere kialakulása és maga a kereskedelem, mint különálló hivatás megjelenése. Amíg ez kialakulóban volt teljesen feledésbe merült a tény, hogy volt az emberiség történtében, olyan időszak is ahol ezek a dolgok még nem léteztek – egy olyan múlt ahol az emberi élet fenntartása vadászó, gyűjtögető életmódon alapult és nem létezett állattartás, sem mezőgazdaság, sem falvak, városok, királyságokról sem álmodtak még, senki sem élt úgy mint egy fazekas, vagy kosárkötő, vagy kovács, amikor az árucsere alkalmi esemény volt, amikor a megélhetéshez nem volt szükség kereskedelemre.

Nem csodálkozhatunk, hogy a dolgok feledésbe merültek. Aligha volt elkerülhető a folyamat.  5000 évnyi feledést kellett volna áthidalni annak aki az első írásos feljegyést kívánta volna elkészíteni vadászó gyűjtögető múltunkról.

Amikorra megteremtődtek az írásosság feltételei és meg lehetett volna írni az emberiség hiteles történetét, addigra kultúránk korai, ősi eseményei feledésbe merültek már.  Az események ha ősiek is voltak, de nem elképzelhetetlenek. Ellenkezőleg, visszafelé extrapolálva könnyen formába önthetőek, elképzelhetőek voltak. Nyilvánvalónak tűnt, hogy az írásosság korának a birodalmai és  királyságai hatalmasabbak,mint az ősiek. Az iparosok biztosan ügyesebbek és többet tudnak, mint a múltbeliek. Teljesen nyilvánvaló, hogy az árucikkek gazdagsága és száma is felül kellett hogy múlja a régmúltban kínálatra került árucikkek számát. Nem kellet hozzá nagy intellektuális készség elképzelni, hogy amint visszfelé haladunk az időben, a népesség száma folyamatosan csökken, ugynúgy mint a városok száma. A kézműipar termékei egyre primitívebbek lesznek és a kereskedelem egyre kezdetlegesebb. Lényegében világos, hogy ha extrapolációs vándorutunkon elég messzire megyünk vissza az időben, elérkezünk egy olyan kezdeti holtponthoz, ahol nem voltak városok, sem kézművesség sem kereskedelem.

Tegyünk most félre egy kis időre a mai tudományos elméleteteket és gondolkodjunk úgy mint az írásosság korai szakaszában. Megalapozottnak tűnik a feltételezés miszerint az emberi faj története egyetlen emberpárral vette kezdetét, egy férfivel és egy nővel. Ebben a feltételezésben nem volt semmi velejében irracionális. Az ősi emberpár létezése önmagában sem nem bizonyította de nem is tagadta az isteni teremtést. Meglehet, valóban így vette kezdetét minden? Lehet, hogy csak egyetlen férfi és egyetlen nő volt a világ kezdetén, egy bika egy tehén, egy csődör és egy kanca, egy tyúk és egy kakas. Ki az aki jobban tudhatná? Eleink semmit sem tudtak olyasmiről, hogy mezőgazdasági forradalom. Megítélésük szerint az ember gazdálkodónak született, mint ahogy a rőtvad legelészőnek. Úgy ítélték meg, hogy a mezőgazdaság és a civilizáció ugyanolyan veleszületett emberi tulajdonságok mint a gondolkodás vagy a beszéd. Vadászó, gyűjtögető ősi életmódunk nem csak egyszerűen feledésbe merült, hanem az egyenesen elképzelhetetlen volt.

A Nagy Felejtés a kezdetektől fogva intellektuális fejlődésünk struktúráiba szövődött. Ezek a korai szövődmények Egyiptom, Sumer, Asszíria, Babylon, India és Kína névtelen, ismeretlen íráskészítőinek az alkotásai. Később Mózes, Sámuel, Illés próféta, Fabius Pictor és az idősebb római Kátó, a kínai Ssu-ma T’an és fia Ssu-ma Ch’ien és még később Hellénikusz, Hérodotosz, Thuküdidész és Xenophon folytatták (és noha Anaximander feltételezte, hogy minden forma nélküli anyagból keletkezett és hogy az ember halkülsejű ősöktől származik, ugyanúgy nem volt a Nagy Felejtés tudatában, mint bárki más). Az ókori bölcsek lettek Ézsaiás és Jeremiás, Lao-Tze és Buddha, Thales és Héraklitosz tanítómesterei, akik viszont Keresztelő János, Jézus, Konfuciusz és Szókratész, Plátó és Arisztotelész tanítómestereivé váltak, akik viszont  Mohamed és Aquinói Szent Tamás, Bacon és Galileo, Newton és Descartes tanítói lettek, műveikben önkéntelenül is ratifikálták a Nagy Felejtést. Minden írás, filozófiai, teológiai vagy történelmi mű az írásosság korai kezdeteitől fogva mind a jelenig elválaszthatatlan alkotóelemként, megkérdőjelezhetetlenül magába foglalta a Nagy Felejtést.  

Nos remélem – őszintén remélem – hogy sokan égnek most köztetek a vágytól megtudni, hogy miért nem hallottak még a Nagy Felejtésről, semmilyen órán, sem az iskolában, az óvodától a felsőfokú oktatási intézményekig bezárólag. Ha tényleg kiváncsiak vagytok rá, akkor biztosíthatlak, ez egyáltalán nem valamiféle elvont akadémikus kérdés. Ez egy nagyon is lényeget érintő dolog. Bizony mondom néktek, nem riadok még attól sem vissza kijelenteni, hogy ettől függ fajunk fennmaradása ezen a bolygón.

 

A Nagy Felejtés nem arról szól, hogy netán elfelejtettük volna az ember fajtörténeti fejlődésére vonatkozó tudást. Ilyen vonatkozásban nem volt mit elfelejteni, hiszen ilyen tudásunk nem is volt. Semmi okunk sincs feltételezni, hogy a paleolitikumban vagy a mezolitokumban az emberek sejtették volna fajtörténeti fejlődésük történetét. Egészen másról van szó. A Nagy Felejtés során az a tény merült teljes feledésbe, hogy a mezőgazdálkodó és városi életmód hajnala előtt az emberiség alapjában véve teljesen más életmódot folytatott.

Ez megmagyarázza azt is, hogy a Nagy Felejtés volta miért nem bukkant elő az evolúciós elmélet kifejlődése során. Az evolúciónak ugyanis ehhez semmi köze sincs. A paleontológia volt az a tudományág mely felfedte a Nagy Felejtést (és ez megtörtént volna akkor is, ha éppenséggel soha nem született volna evolúciós elmélet). Vitathatatlanná és teljesen világossá vált, hogy az emberiség sokkal de sokkal régebben létezik már mint a civilizáció vagy az első elvetett búzaszem legkorábbi dátuma.

A paleontológia tarthatatlanná tette azt az elképzelést, hogy az emberiség megszületése valamint a mezőgazdaság és a civilizáció kezdetei azonosak lennének. A történelmtudomány és az archeológia minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a mezőgazdaság és a civilizáció csak néhány ezer évesek miközben a paleontológia azt bizonyította be, hogy az emberiség több millió éves. A paleontológia tudománya kizárta annak a lehetőségét, hogy az ember mezőgazdásznak és civilizáció építőnek született. A paleontológia lezárta a vitát, az Ember valami egészen másnak született, gyűjtögetőnek és hontalan  nomádnak és pontosan ez az amit a Nagy Felejtés során elfelejtettünk.

Megtántorít minden elképzelést a gondolat, hogy vajon mit írtak volna a kultúránk alapjait lerakó bölcsek, ha tudták volna, hogy az emberek évmilliókig nagyon jól elvoltak ezen a bolygón mezőgazdálkodás és civilizáció nélkül is, vagy ha megtudták volna, hogy a mezőgazdaság és a civilizáció még távolról sem öröklött emberi tulajdonságok. Egyszóval biztos, hogy a mai szellemi tudás története teljesen különbözne attól, amit ma a könyvtárakban őriznek.

Az emberiség történetének egyik legmeglepőbb eseménye viszont az, hogy amikor a 18., 19. és 20. század nagy gondolkodói kénytellen kelletlen elismerték hogy a kultúránk struktúrájának lényegi eleme egy alapvető hibán nyugszik, egyáltalán nem történt semmi.

Nehéz észrevenni amint semmi sem történik. Mindenki tudja. Sherlock Holmes olvasói emlékeznek talán arra, hogy az egyedüli figyelemre méltó dolog amit a kutya az éjjel csinált ... az a semmi volt. Hasonlóan jelentős dolog az is, amit a bölcsek tettek: a semmi. Nyilvánvaló nem törődéssel nem tettek semmit. Nem érdekelte őket a kérdés, hogy miképpen reagáltak volna az alapokat lerakó nagy gondolkodók, ha a birtokukban lett volna az eredetünkről megszerzett igazság.  Attól tartok, hogy tudatosan akartak mindent úgy hagyni, ahogyan az volt. Egyszerűen el akarták felejteni, és pontosan ezt tették.

Némi engedményt azért tettek. Mégsem taníthatták az embereknek, hogy mezőgazdásznak születtünk. Kénytelenek voltak elismerni a tényeket, miszerint a mezőgazdálkodás valami egészen újkeletű fejlemény. Azt mondogatták, ám legyen – nevezzük el forradalomnak, mondjuk, Mezőgazdasági Forradalomnak. A kifejezés egy slampos következtetés eredménye, de ki az, aki törődött vele? Az egész így is eléggé zavarbaejtő volt már, és emígy címkézve valahogy el lehetett terelni az egészről a figyelmet. Mezőgazdasági Forradalom néven megszületett hát egy újabb századokra előre tartósított hazugság.

A történészek émelyegtek,  értesülve az emberiség  történetének valós terjedelméről.  Az egész tudományág, a világnézetük, minden írásuk arra a hiedelemre volt alapozva, hogy minden csupán néhány ezer évvel ezelőtt vette kezdetét, amikor az ember úgy jelent meg a bolygón, hogy azonnal mezőgazdálkodni kezdett és a civilizáció építésébe fogott. Erről szólt a történelem, a farmerek történelme akik párezer éve feltűnve a településekből falvakat, a falvakból városokat és a városokból királyságokat építettek. Úgy látszott, erről szól minden. Végülis csak ez számított és az ami azelőtt történt, érdemes a felejtésre.

A történészek nem nagyon érdeklődtek eme más forrásból (paleontológia) származó értesülés iránt és nosza egy jó mentséget is találtak maguknak. Nem kellett vele törődni mert az tulajdonképpen nem is történelem volt, hanem amolyan egészen újkeletű dolog, amit például őstörténetnek is lehetett nevezni. Ez jó kifogás. A történelemtudomány egy alsóbbrendű ága majd foglakozik vele. Nem igazi történészek hanem majd az őstörténészek. Emígyen a modernkor történészei jóváhagyták és láttamozták a Nagy Felejtést. A Nagy Felejtés során csak lényegtelen dolgokról feledkeztünk meg, úgymond valami őstörténetről ami nem volt méltó részletesebb vizsgálatra. Egy hosszú és eseménytelen periódus az emberiség történetében – amikoris , ti. semmi sem történt.

Ilyenformán a Nagy Emlékezés sorsa a legteljesebb eseménytelenség lett. Kultúránk intellektuális örökségének őrzői, történészek, filozófusok, teológusok,  hallani sem akartak róla. Tudományágaik a Nagy Felejtés időszakában lettek megalapítva és így semminemű hajlandóságot nem mutattak az alapok esetleges újraértékelésére. Teljes megelégedéssel nyugtázták a Nagy Felejtést és annak szellemét hagyták tovább munkálkodni. A világnézet, melyet ma gyermekeiknek továbbörökítünk lénygében ugyanaz maradt  mint évszázadokkal ezelőtt. A különbségek elenyészőek. Nem azt mondjuk, hogy az emberi ség néhány ezer éves (és azelőtt nem létezett), hanem azt, hogy az emberiség története néhány ezer éves  (és azelőtt nem létezett – mert azelőtt őstörténet volt). Már nem azt mondjuk, hogy az emberiség azonos a civilizáció fogalmával, hanem hogy az emberiség története a civilizációról szól. És mindebben ott a sugallat, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz.

Így esett, hogy az embriség egyetemes története lénygében a mi kultúránk történténetére zsugorodott és  a fennmaradó 99 százalék merő előjátéknak lett minősítve.

Évezredekig szentül hittünk az elképzelésben miszerint a Földgolyó az univerzum mozdulatlan központja. Ez ugyan önmagában csak egy ártalmatlan tévhit, mely ezernyi velájáró hibájával sokáig az univerzum megismerésének is határt szabott. A mezőgazdasági forradalom melyről gyermekeink az iskolában tanulnak, hasonlóan ártalmatlan elképzelésnek tűnik ám ezernyi velejáró hibájával hasonló hatásfokkal korlátozza önmagunk és a bolygónkon történtek jobb megértését.

A mezőgazdasági forradalom elmélete dióhéjban úgy szól, hogy mintegy tízezer évvel ezelőtt az emberiség felhagyott a vadászó, gyűjtögető életmóddal, hogy helyette azontúl mezőgazdasággal foglakozzon. Ez a kijelentés mindjárt két fontos kérdésben is megtévesztő. Az első azt sugallja, hogy a mezőgazdaság hasonlón homogén fogalom, mint a vadászat vagy a gyűjtögetés. A második pedig azt, hogy a mezőgazdaságot az emberiség az egész világon többé-kevésbé szinte ugyanabban az időben tette magáévá. Sajnos ez az állítás olyan kevés igazságot tartalmaz, hogy nem is érdemes vele foglakozni, helyette elmondom mi is történt valójában:

A kultúránkat alapító bölcsek azt hitték, hogy a világon mindenhol, a kezdetek kezdetei óta az emberek ugyanazt tették, mint amit ők akkor tettek. Amikor a 19. század gondolkodói kénytelenek voltak elismerni az erre vonatkozó tévedést, más tévedéssel helyettesítették azt mert úgy hitték, hogy az elmúlt 10000 évben a világon mindenhol mindenki ugyanazt tette mint amit ma mi teszünk. Ők már könnyen helyesebb információk birtokába is juthattak volna, ám úgy látszik nem tartották érdemesnek utánanézni.

A kulturális mitológiánk része, hogy a Kelet és a Nyugat között mély szakadék tátong, ami zavarba ejti hallgatóimat mikor Keletet és Nyugatot ugyanazon kultúraként kezelem. Kelet és Nyugat közös anyától és apától származó ikrek, ám ha egymásra tekintenek meglepőnek érzik a szemmel látható különbségeket és kevés a biológiai értelemben vett hasonlóság. Egy olyan kívülálló mint én viszont meglepőnek érzi a köztük fellelhető alapvető kulturális hasonlóságokat.

Nincs annál alapvetőbb az emberben, mint a módszer mellyel mindenki betevőjét megkeresi. Mind nyugaton, mind pedig keleten a totalitárius mezőgazdaság módszerével teszik ezt, és ez nem változott a kezdetek óta. Az elmúlt évezredekben az emberek úgy keleten mind nyugaton szilárdan, állhatatosan és kizárólag a totalitárius mezőgazdaságra építettek. Ebben a tekintetben semmilyen különbség sincs köztük.

A totalitárius mezőgazdaság többet jelent mint egyszerűen az élethez szükséges anyagi javak megteremtése. A totalitárius mezőgazdaság messze a legmunkaigényesebb életstílus alapja. Munkaigényességéhez hasonló még nem létezett ezen a bolygón. Ez gyakran sokkolja hallgatóimat, de kétséget kizáróan igazolható, hogy senki sem dolgozik keményebben az életbenmaradásért mint a mi kultúránkban élő emberek. Az elmúlt negyven évben ez olyan alapossággal lett dokumentálva, hogy vajha lehetne találni egy antropológust aki ezt vitatná.

Véleményem szerint a munkaigényes életforma további hasonlóságot szült Kelet és Nyugat között, mégpedig a spirituális szemlélet tekintetében. Igaz, hogy széles szakadék tátong Nyugat és Kelet között, ám számomra mégis ikreknek tűnnek mégpedig azért, mert az emberek itt is meg ott is megszállottan hisznek a lélek megmentésében. Az elmúlt évtizedekben ugyan keleten a lélek megmentésének színezete megfakult a beat, a hippi-zmus és a New Age különféle export áramlatai miatt, de félreérthetetlenül felismerhető az ősi szokásokban.

Igaz az ellenvetés, miszerint az üdvözülés valós célja és eszköze különböző nyugaton és keleten. Ám az üdvözülés lényegi felfogása minden egyes üdvözülésen alapuló vallás között külömbözik, és pontosan ezen okból kifolyólag lehet őket megkülönböztetni. A lényegen mit sem változtat, hogy keleten vagy nyugaton bátran odaállíthatsz egy idegen elé, és azt mondhatod „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked”, és meg fog érteni.

 

 

 

„Daniel Quinn írta meg az utóbbi idők két leginkább elbátortalanító és változtatásra késztető könyvét. Az első az Izmael volt; a másik a B története, egy izgalmas »embermese«, amely szétszed, átértelmez, megváltoztat és átrendez mindent, amit tanultunk és elfogadunk a nyugati civilizációról és a jövőnkről.” – Paul Hawken

 

Az ifjú lőrinces rendi segédlelkész, Jared Osborne igen elcsodálkozik, amikor elöljárója, Lulfre atya azzal a titkos megbízatással küldi Európába, hogy figyeljen meg egy vándortanítót: vajon nem ő-e az Antikrisztus?

Ez a tanító – akit követői csak B-nek neveznek – lenyűgöző előadásai során többször hivatkozik „Izmael nevű kollégájára”. A név sokaknak ismerős lehet, hiszen Daniel Quinn első, Izmael című regénye – amelynek címszereplője, a morózus, bölcs gorilla – nemcsak a rangos Turner Tomorrow-ösztöndíjat nyerte el, hanem valódi világsiker lett, és olvasók milliói tekintik fordulópontnak Izmael tanítását világnézetük alakulásában.

 

Az alapvető kérdés bolygónk túlnépesedése. Túl sokan vagyunk, még ha ezzel senki sem akar szembenézni. Csakhogy nincs más esélyünk, mert az ökológia törvényei pontosan ugyanúgy hatnak ránk, ahogy Földünk összes többi teremtményére. B e tanítást mélyíti el. Mondanivalójának középpontjában a Nagy Felejtés áll: az a folyamat, amelynek során civilizációnk alig pár ezer éves fennállása alatt módszeresen elvagdostuk azon gyökereket, amelyek az emberiség hárommillió éves múltjához, s így a világhoz kötöttek bennünket. Új jelentést adtunk az „ember” szónak – s ezzel a pusztulás szélére sodortuk a világot.

 

B örömhíre: a világ megmenthető! Mi ugyanis nem „az emberiség” vagyunk: kultúránk csupán egyike a homo sapiens történelmében kialakult sok százezer kultúrának. A világot azonban nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal. Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni – programok nélkül.

Miben áll ez az új szemlélet? És mit szól ehhez az örömhírhez Jared?- a narrátor-Kerekes Tamás Hát Lulfre atya?

S ami a legfontosabb: valójában kicsoda B?

 

 Kerekes Tamás

 

 

A könyv kapható a könyvesboltokban,

továbbá megrendelhető a kiadótól

http://www.katalizatorkiado.hu/ is.

Ára: 3200 Ft.