Az ismeretlen Orwell

A múltat szerette, a jelent utálta, a jövőtől meg félt.
Soha nem is próbálta feloldani jelleme ellentmondásait: hogy etoni proli, gyarmatellenes rendőr, burzsoá csavargó, tory anarchista, baloldali baloldalkritikus, puritán kéjenc, jóindulatú zsarnok.

Gyermekkorában egy vasúti kocsi folyosóján annyira nem bírt magával, hogy a csomagtartóba kapaszkodva lógott lefelé, vakarózott, és azt állította, hogy ő egy orangután, mindaddig, míg rendőrrel nem fenyegették meg. Azok közül való volt, akiről elhitted, hogy öregen jött a világra. Az etoni kollégiumban egyszer társai közt megjegyezte, hogy szerinte a világtörténelemből a keresztrefeszítésből húzták ki a legtöbb pénzt, és mégis úgy kell beszélniük róla, mintha azt kívánnák, bárcsak ne történt volna meg. Diákkori homoszexualitását később sikeresen elfojtotta, mert megverték, mert késett a közös imáról. Etonban Aldous Huxley az egyik tanára, de ő inkább krikettmérkőzésen saját magazinját árulja, amivel egy kisebbfajta vagyont szerzett, mint diák. Burmai életéről szólva Mandalayt barátságtalan városnak festi le, mely poros, kibírhatatlan, meleg és öt dologgal dicsekedhet, valamennyi pé-vel kezdődik: pagodák, páriák, prostituáltak, papok és patkányok. Mivel rendőrtiszti vizsgáin minden sikeréért ezer rúpiát kapott, anyanyelvén kívül másik nyolc nyelvet is megtanult. Egy kis amerikai motorbiciklivel furikázott a csendőrlaktanya körül. Egyszer nekihajtott a kapunak, mert későn vette észre, hogy zárva van. Hogy elkerülje a balesetet, a magasságát hívta segítségül: egyszerűen felállt, és kiengedte a két lába közül a motorbiciklit, amely nekirohant a kapunak, és feldőlt. Burmában megtanulta, hogy hogyan távolodjon el a gyarmati rendszertől, és hogyan tegye jóvá azt, amiről azt gondolta, az ő bűne. Burmai állásáról való lemondásában ott van majdani önpusztításának gyökere, melynek csak kísérő jelensége, hogy a csikorgó télben sem hordott soha télikabátot, vagy sapkát. Bűntudata miatt válik csavargóvá, ócskásnál vásárol néhány szakadt göncöt, de igyekeznie kell, hogy előkelő akcentusát elrejtse. Saját szórakozását a párizsi, majd londoni nyomorgásban találta meg. Párizsban majdnem meghal egy influenzarohamban, míg kórházban van, szobáját kirabolják. Azzal próbálkozik, hogy halat fogjon a Szajnában és galambot a Luxemburg kertben. Körúti padokon éjszakázik a hidegben, ahol még a karfa is belevág az ember húsába. A szűkölködésben töltött évekből önbizalmat és iránymutatást kapott. Túl rövid haját a Fleet Street egyik IRA-as anarchista fodrász segítségével formálta meg. 1933.-ban vette fel a George Orwell nevet, és ettől fogva írásaiból élt. Első kötete a Csavargóként Párizsban, Londonban-t több kiadó elutasította, s az író annyira elkeseredett, hogy művéből már csak a gémkapcsokat akarta megtartani, de aztán 1933-ban egyszerre jelent meg Londonban és New Yorkban, 1500 példányban, de már ugyanabban a hónapban újabb 1500 példányt kellett kinyomatni. Könyvének egyik főhőse Jules, egy magyar pincér, akinek az a politikája, hogy olyan keveset dolgozik, amennyire az csak lehetséges. Ekkor vált szenvedélyévé, hogy képes legyen napi hat frankból megélni, s lyukas zokniját, ahol kilátszik a bőr: befesti. A két ország nyomorgóinak különbségét így láttatja: Anglia a teaforraló és az állami munkaközvetítő hivatal hazája, Párizs a bisztróé és a kulimunkáé. A szegénységben szerinte nem az a legszörnyűbb, hogy az ember szenved tőle, hanem hogy elsorvasztja őt. Rejtett iróniája révén az is feltárul, hogy a koldulás tulajdonképpen nehéz munka. A kötet meghozza neki a párizsi alvilág másik jeles szakértőkének, Arthur Millernek a barátságát, sőt a spanyol polgárháborúba Orwell abban a bőrkabátban megy el, amit Millertől kap, sőt azt viseli, amikor átlövik a torkát egy ütközetben. Amikor visszaköltözött Londonba, a Pond Street-i negyedben kapott lakást. Mrs. Westrope megkérdezte tőle, hogy milyen különleges kívánsága lenne, mire Orwell azt válaszolta, hogy, „Amit legjobban szeretnék, az a szabadság.”
Minden egyéni szenvedése mellett (gyógyíthatatlan tüdőbeteg volt) támadta az imperializmust, a kapitalizmust, a sztálinizmust, a totalitarianizmust, a fasizmust, a kommunizmust. Letiltotta második és harmadik regényét, mert nem látta bennük tisztán a politikai célt. Egészsége felőrlése ellenére dolgozott azon, hogy évi 150 ezer szót kitermeljen.
Az Állatfarm és az 1984 c. regénye 40 millió példányban kelt el, több, mint hatvan nyelven. Az írónak soha nem volt saját háza, sem egy tisztességes autója, és élete utolsó éveiben is maximum 100 fontot keresett, amiről ő úgy gondolta, hogy elég a kényelmes megélhetéshez. Utolsó regényének sikere után kénytelen volt könyvelőt felvenni.
S ebbe a kapitalista manőverbe a XX. század legnagyobb kritikusa bele is halt

Kerekes Tamás

Európa Kiadó
Jeffrey Meyers, a tapasztalt életrajzíró ebben a könyvében annak az embernek személyes élettörténetébe ássa bele magát, aki a huszadik századi irodalom legnagyobb látomásos utópiáit írta. Meyers George Orwell Complete Works című művének új kiadását, valamint barátokkal és családtagokkal készített interjúit veszi alapul, a londoni Orwell Archívumban lévő, eddig kiadatlan dokumentumok fölhasználásával pedig új megvilágításba helyezi a különc angol írót. Orwell, a hanyatló brit birodalom gyermeke elutasítja a fullasztó osztályrendszert, amibe beleszületett, és írásain keresztül újfajta társadalmi tudatosságot teremt, amely azóta is jelen van a modern értelmiség gondolkozásában. Meyers munkája feltárja a látnok-író emberi gyengeségeit is - gyermekkori bizonytalanságait, politikai dilemmáit és a nőkkel való, sok problémával teli kapcsolatát. Az az Orwell-portré, amelyet ez a könyv megfest, sötétebb, de sokkal árnyaltabb, mint az eddigiek.