A francia történelem túlélő bajnoka
Dörgedelmes beszédeket tart a mérsékeltekkel szemben, rendeletek pergőtüzeit zúdítja a népre. Megtorlással fenyegeti a vagyonosokat. Míg a forradalom vezérei( Danton és Robespierre) még óvatosan nyúlnak az egyház és a magántulajdon kérdéséhez, már akkor bolsevista programot hirdet, melyben leszögezi, hogy a szélsőséges helyzetek csalhatatlanok. Minden meg van engedve, amit a forradalom érdekében tesznek. Az igazi republikánust csak az a veszély fenyegeti, hogy nem jár el kellő eréllyel. Manifesztumában szerepel, hogy a gazdag ember soha nem lehet őszinte. A köztársaság csak szabad embereket akar látni, a többit kiirtja könyörtelenül. Első szószólója a kommunizmusnak:” Akinek többje van, mint a legszükségesebb, azt rendkívüli segélynyújtásra fogjuk kényszeríteni; a váltság, amit fizetnie kell, álljon arányban a haza helyzetével.” Nemcsak pénzre tart igényt: ”A haza igényt tart a fölösleges tárgyakra is, amelyeknek a haza védőinek szükségük lehet. Sok ember van, akinek rengeteg a felesleges ruhája, cipője, inge, takarója, ágyneműje van. Ezek a holmik mind forradalmi rekvirálás alá esnek. A majdani otrantói herceg majd kézzel-lábbal tiltakozni fog az ellen, hogy a dokumentum a nyilvánosságrab kerüljön, de mégsem kerülheti el, hogy az írás megjelenjen Joseph Fouché polgártárs neve alatt.
„Az anyag - túl gazdag. Öt ember teljes életének változatos anyaga. Ez az öt hős: a paptanár, aki alázatosan él a kolostori termek csöndjében; két év múlva a konvent tagja, a templomok fosztogatója, s az emberi életeket óvatosan kímélő pszichológus; azután a «mitrailleur de Lyon»;
A lyoni vérfürdőnél kitűnően beválik még például Zweig diplomata- s intrikus-elmélete. Mert Zweig szerint Fouché örökkön-örökké a kulisszák mögötti ember, a bábúkat tologató, felelősséget másokra áthárító, egyénileg a porondra soha ki nem lépő gyáva lélek. S hogy Lyonban mégis ezreket öletett meg, s a legszörnyűbb halállal? Igen. Ezt tette. S a magyarázat: egyszerű. A gyáva és óvatos ember mértéket-vesztése ez, aki kegyetlenné és bátorrá tud válni, amikor úgy érzi, hogy felfigyeltek a gyávaságára s leleplezték kis játékait. Úgy érzi, igazolnia kell magát: s rettentően igazolja is. De amikor Napoleon Schönbrunnban hadakozik az osztrák császári csapatokkal s az osztrák császári szerelemmel: odahaza az angol betöréssel szemben miért Fouché Franciaország egyetlen bátor, határozott s tettrekész embere? S miért tud folytonosan szembeszállni Napoleonnal is? Erre nincs Zweignak felelete s magyarázata. Ahogy sok másra sincs még. Fouché itt egyszerűen: rossz fiú Zweig számára. De ez a «rosszfiúság» a valóság s az elmélet közötti szakadékot jelenti.
Hiánytalanul teljesek itt Fouché összes tulajdonságai a legelső lépésben már,
.(Illés Endre)
A kidó
Vannak alakjai a történelemnek, akik újra meg újra megmozgatják az írók-költők fantáziáját. Hogy vonzó egyéniségű, tragikus sorsú királyi nők, mint például Stuart Mária vagy Mária Antoinette ilyenek, az könnyen érthető, és magyarázatra sem szorul, hogy Stefan Zweig, a regényes életrajzok mestere miért idézte meg alakjukat. Ám azt, hogy miért esett a választása Joseph Fouchéra, a francia forradalom és a napóleoni idők ellenszenves mellékszereplőjére, az erkölcsöt nem ismerő rendőrminiszterre mint megformálandó regényalakra, azt már, érzése szerint, alaposabban meg kellett indokolnia.
Mint könyve előszavában írja, Fouché figurájára Balzac hívta fel a figyelmét, aki szerint a politikus "Bonapartéénál is nagyobb hatalmat gyűjtött össze kezébe az emberek fölött". Zweiget tehát érdekelni kezdte ez a zseniális kaméleon, aki pályafutását szerzetesrendbeli tanítóként kezdte, de két év múlva, 1792-ben, már templomokat fosztogatott, aki a nép képviselőjeként rábólintott XVI. Lajos kivégzésére, majd pár évvel később milliomos lett, aztán a császár kegyelméből Otranto hercege. Szolgálta-elárulta Napóleont, egyengette a restauráció útját, ám a Bourbonok visszatérése után kitelt a becsülete, és utolsó éveiben bele kellett törődnie, hogy újra szürke kisember, amilyen volt fiatal korában.
Csupa ellentmondás életút, pálfordulások sorozata. Zweig, saját megfogalmazása szerint, pusztán "lélek-kutató szenvedélyből" írta meg Fouchénak és benne "egy még meg nem világított, de igen veszedelmes fajtának, a Diplomatának annyira hiányzó és szükséges biológiáját".
Európa Kiadó
